Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nyitókép: Liverpool FC/YouTube

A Vajdaságtól Liverpoolig: így emelkedett az egekbe Kerkez Milos piaci értéke négy és fél év alatt

Kerkez Milos minden idők legdrágább magyar védőjévé lépett elő, mindössze 21 évesen. Villámkarrier az övé, amelynek során már eddig is hat országban futballozott.

Kerkez Milos még Milos Kerkezként 2003. november 7-én született Verbászon. A vajdasági település, amely Újvidék és Szabadka között helyezkedik el, az elmúlt hatvan évben jellemzően húsz-huszonötezer lakosú kisváros volt, ott született Csernus Imre pszichiáter, Ruzsa Magdi énekesnő vagy – hogy inkább a futballnál maradjunk – Milorad Mazic játékvezető is, akinek hosszú karrierjében az utolsó kiemelkedő állomás a 2016-os Eb Belgium–Magyarország nyolcaddöntője volt.

Milos, akinek apai nagymamája magyar volt, tízévesen a Hajduk Kulában kezdett futballozni, majd a bécsi Rapid akadémiáján töltött el fél évtizedet. 2019-ben megfordult néhány hónapra Hódmezővásárhelyen, majd 2020 januárjában az ETO FC akadémiájára került. A Facebookon a PoolBarátok nevű profil szerzője pontosan bemutatta ezt a hátteret, hivatkozva az édesapa nemrégiben a szerb médiában megjelent, s egyébként Angliában is sokat idézett interjújára:

„Milos nagyszülei révén magyar és német felmenőkkel is rendelkezik, ami a Vajdaságban (is) teljesen normális. Apai ágon Milos nagyapja boszniai szerb, nagyanyja magyar – utóbbinak édesapja budapesti volt, édesanyja német. Sebastijan Kerkez verbászi szerbnek vallja magát a Vajdaságból. Milos, amikor 15 évesen a Győrben focizott, ekkor kereste meg először az MLSZ a családot, hogy a fiú szerepeljen az U16-os válogatottban. A Győrt megelőző állomás Milos számára Hódmezővásárhely volt, azt megelőzően pedig Bécsben élt a Kerkez család. Itt a Rapid Wien akadémiáján próbálkoztak a Kerkez-fiúk. A Rapidban még Milos két bátyja volt fókuszban, Milos ekkor még nagyon fiatal volt, de hamarosan kiderült, hogy ő legtehetségesebb hármójuk közül. Arra a kérdésre, hogy miért nem lett Milos szerb válogatott, édesapja az ominózus interjúban azt mondja, a szerb szövetség telefonon érdeklődött Milos iránt az U21-es Eb előtt öt nappal, de soha nem gondolták komolyan, hogy elcsábítsák fiát a szerb válogatottba.”

Érdemes a válogatottság, illetve a magyarság kapcsán idézni Kerkez Milos 2022 októberében a Nemzeti Sportnak mondott szavait: „Mindig Magyarország volt az első! Édesapám és a magyar nagymamám is ezt szerette volna, és miután én is, így nem volt kérdés. Már egészen fiatalon, tizennégy évesen eldöntöttem, ha egyszer odáig jutok a karrieremben, magyar válogatott szeretnék leírni. Arról nem is beszélve, hogy Szerbia sohasem keresett meg, Magyarország viszont már tizenöt éves koromban. Itt tisztelnek, ahogyan a családomat is, ezt sohasem fogom elfelejteni.”

A győri klub tagjaként 2020. augusztus 23-án debütált az NB II-ben, a Merkantil Bank Ligában. Bő félévvel később szerződést kötött az AC Milannal, a tavasz nagy részében az U19-es csapatban szerepelt. 2021. július 17-én, a nyári felkészülési időszakban, a Pro Sesto elleni mérkőzésen bemutatkozhatott az első csapatban is. 2021 őszén pályára lépett az AC Milan U19-es csapatának mind a hat UEFA Ifjúsági Ligája (UEFA Youth League) mérkőzésén. Mint utóbb elmondta, rengeteget tanult a Milannál a francia válogatott Théo Hernandeztől, s nagyon tisztelte Zlatan Ibrahimovićot is.

2022. január 29-én ismét klubot és országot váltott, a holland élvonalban szereplő AZ-hez került. (Csak érdekesség kedvéért: ennek a klubnak volt az edzője 2019–2020-ban Arne Slot. A Kerkez által ott töltött másfél évben Pascal Jansen, a Ferencváros későbbi edzője irányította a szakmai munkát.)

Az első félévben még csak négy bajnokin szerepelt az első csapatban, többnyire a Jong AZ korosztályos csapatban, a második vonalban futballozott. Egyébként nem a kisvárosban, hanem Amszterdamban lakott, a szülei is kiköltöztek hozzá. (Édesapja egyben a menedzsere is.) A következő szezonra azonban alapemberré nőtte ki magát, a bajnokságban 33 meccset játszott, minden sorozatot figyelembe véve 52 találkozón szerepelt az AZ-ben a 2022–2023-as szezonban.

A piros-fehérekkel a legjobb négy közé jutott az Európa-konferencialigában. A szezon után előbb az SL Benfica, majd a Lazio érdeklődött iránta, de végül 2023 júliusában az angol Premier League-be, a Bournemouth-ba igazolt, körülbelül 18 millió euróért. Ennél az összegnél többet a magyar játékosok közül csak Szoboszlai Dominikért és Dzsudzsák Balázsért fizettek. Szerződtetésében a főszerepet a Cherriesnek, Cseresznyéknek becézett klub akkori sportigazgatója, a korábbi skót válogatott, s egyébként gyerekkorában éveket Milánóban élő Richard Hughes játszotta.

Róla, vele kapcsolatban mondta az édesapja és egyben menedzsere, Szebasztijan Kerkez, hogy „ha Richard Hughes hív, Indiába is elmentünk volna”. Szerencsére a Liverpoolhoz szólt a hívás. Mégpedig két, a Premier League-ben a Bournemouth-nál töltött remek szezon után. A 2024–2025-ös idényben a számok alapján a Premier League egyik legjobb balhátvédjének bizonyult. 2025. június 26-án a Liverpoolhoz igazolt.

Piaci értékét a transfermarkt.de immár több mint 45 millió euróra becsüli, négy és fél év alatt ugrott ez fel, 200 ezer euróról. Ennyit fizetett érte a Milan, majd 2,7 millió euróért vásárolta meg az AZ, 17,87 millióért a Bournemouth, 45 millióért (más források szerint 46,9 millióért) a Liverpool. Minden klubja jócskán nyert rajta.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×