Az MTI-nek Felcsúton úgy nyilatkozott, Chema Rodríguez szövetségi kapitány rendszerint azt mondja nekik, hogy mindig az aranyéremért kell kimenni egy világversenyre.
"Egyelőre azonban a csoportkörrel kell foglalkoznunk, mert egyrészt a pontokat visszük magunkkal, másrészt szerintem Guineát leszámítva hasonló szintű csapatok szerepelnek a csoportunkban" - magyarázta.
Menetrend
A horvát-dán-norvég közös rendezésű világbajnokság csoportkörében, Varasdon január 15-én Észak-Macedónia, 17-én Guinea, 19-én Hollandia lesz a magyarok ellenfele, egyaránt 20.30-tól. A csoportok első három helyezettje jut a szintén varasdi középdöntőbe.
Ellenfelek
"Hollandia három éve legyőzött minket hazai közönség előtt, szeretnénk ezért visszavágni nekik. Olyan csapat nincs a csoportunkban, amely kimondottan esélyes, de akik vannak, azok nagyon kellemetlenek" - vélekedett.
Szerinte a magyar is ilyen válogatott, legalábbis biztosan ezt gondolják az ellenfelek, mert bár nincsenek benne nagy sztárok, de a játékosok nagyon jó egységet alkotnak, ezáltal mindig veszélyesek akár a nagy csapatokra is.
"Egyre nyitottabb a férfi mezőny, egyre több a jó játékos, a csapatok is egyre jobbak, úgyhogy kíváncsian várom, mire lehetünk képesek" - mondta.
Imre szerint a középdöntőben is olyan csapatokkal találkozhatnak, amelyek nagyon közel vannak hozzájuk tudásban. Mint felidézte, Ausztria tavaly legyőzte őket az Európa-bajnokság középdöntőjében, de csak egy gólon múlt. Katarról tudják, hogy mindig kellemetlen, és Franciaország ellen sem szabad úgy felmenniük a pályára, hogy azt a meccset elengedik, mert tavaly nyáron látszott, hogy ők is meg tudtak remegni, és magukhoz képest nem zártak jó olimpiát hazai közönség előtt.
"Mindenki ellen van esély.
Nagyon szeretnék a kieséses szakaszban játszani, az már azt jelenti, hogy a legjobb nyolcban vagyunk"
- szögezte le.
Németország
Imre Bence egy évvel ezelőtt az ötödik helyezéssel zárult Európa-bajnokságon robbant be a felnőtt mezőnybe, majd nyáron a Ferencvárostól a német élvonalbeli THW Kielhez igazolt. Mint mondta, egyre jobban érzi magát Németországban, már beszéli a nyelvet, ez is könnyebbséget jelent számára. Mostanra szinte teljesen beilleszkedett, és az első jól sikerült mérkőzése után "szerencsére szárnyra kaptam".
"Azt gondolom, jól megy a játék, újra nagy bizalmat kapok a büntetők terén. Volt egy időszak, amikor nem lőttem, mert nem ment annyira jól, de most újra én lőhetem, és már élek is vele" - mesélte a Bundesligában 47 gólnál járó jobbszélső.
Elvárás
"Tavaly összességében jó évet zártunk - talán az olimpia lehetett volt egy kicsit jobb -, szeretnénk ezt folytatni és nagyot alkotni idén. Bízom benne, hogy ez a világbajnokságon összejön. Egy éremmel, de egy elődöntővel is nagyon boldogok lennénk" - hangsúlyozta.