Infostart.hu
eur:
364.55
usd:
325.53
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke beszédet mond a párizsi ötkarikás játékokon szereplő magyar csapat eskütételén a Művészetek Palotájában 2024. július 8-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Gyulay Zsolt: nagyon jó, hogy fokozódik a feszültség, ez kőkemény harc

Én kimondottan örülök annak, hogy kemény döntéseket felvállaltak a szövetségek annak érdekében, hogy a lehető legjobb eredmény jöjjön ki – mondta Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

Letette az olimpiai esküt a párizsi ötkarikás játékokon szereplő magyar csapat. A Művészetek Palotájában rendezett ünnepségen Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke azt kérte a sportolóktól, hogy ne teherként, hanem lehetőségként éljék meg az olimpiai szereplést.

A kajakozóként kétszeres olimpiai bajnok az InfoRádióban az idézte fel, hogy versenyzőként az eskütétel egy kicsit teher volt, mert el kellett jönni az edzőtáborból, és szépen fel kellett öltözni, mégis felemelő érzésként maradt meg benne, ráadásul egy kicsit összerántotta a csapatot, mert ez volt az első alkalom, amikor találkozni lehet azokkal, akikkel együtt utaznak majd a játékokra. Sportvezetőként, MOB-elnökként még inkább úgy gondolja, hogy az eskütétel nagyon fontos az olimpiai csapat szempontjából.

Gyulay Zsolt örül annak, hogy népesebb lesz valamivel a csapat, mint három éve Tokióban. "Néhány sportág elmaradt a várakozástól vagy önmaga által felállított követelményektől, de ettől függetlenül 180 fős létszámmal részt venni, és benne lenni 206 országból az első húszban, nagy eredmény" – értékelt a MOB elnöke.

Beszélt a sportolók felkészülésének a hajrájáról is, és kiemelte, minden versenyzővel szemben, legyen újonc vagy éppen tapasztalt, a sokadik világversenyére készülő olimpikon, egyetlen elvárás van: életük legnagyobb versenyén, az olimpián a legjobbjukat hozzák. "Ha mindenki a maximumot hozza, amit tud, akkor nagyon szép eredményeket érhetünk el, hiszen nagyon sok olyan versenyszám van, ahol szép eredményre számíthatunk, de természetesen az olimpia hozhat meglepetéseket is, remélem, pozitív irányban" – mondta Gyulay Zsolt.

Kitért azokra a válogatási döntésekre is, amelyek több sportágban nagy vihart váltottak ki. Szerinte ezek nem ügyek, csak arról van szó, hogy vita van arról, hogy hogy ki kerül a csapatba, és az teljesen természetes dolog.

"Nagyon jó, hogy fokozódik a feszültség. A feszültség szerintem jó, ráhangolja a sportolókat, vezetőket, mindenkit. Tudjuk, hogy komoly a tét, teljesen természetes, hogy az olimpiai csapatba kerülés stressz mindenkinek, és kőkemény harc megy. Az, hogy valakik ügyet csinálnak, a Facebookon üzengetnek a másiknak, vagy lehoznak egy-két cikket, amiből esetleg úgy tűnik, hogy a sportágon belül probléma van, ez már a mai világ, ezzel nehezen tudok megbarátkozni, de ez van" – fejtette ki a véleményét az elnök. Úgy látja, hogy az érintett sportágakban, öttusában, vívásban vagy kajak-kenuban minden döntés annak érdekében született, hogy egy jobb hajóegység, egy jobb csapat vagy egy jobb versenyző jusson el Párizsba. "Én kimondottan örülök annak, hogy kemény döntéseket felvállaltak a szövetségek annak érdekében, hogy a lehető legjobb eredmény jöjjön ki. Ezt nem ügynek nevezném, ez a természetes folyamat" – tette hozzá.

A felvetésre, hogy ki lesz a magyar csapat sztárja, nem tudott nevet mondani, mert ma már akkor a verseny, hogy nagyon nehéz azt mondani, hogy valaki, ha száz százalékot hoz, biztos megnyeri az olimpiát. "Nem is szeretnék senkire sem terhet tenni, de akik olyan szinten tudnak teljesíteni, önmaguktól is aranyérmet várnak. Nem kell sokat már várni, ki fog derülni" – mondta a Magyat Olimpiai Bizottság elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×