Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
324.88
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Tam Courts, a Honvéd vezetőedzője a labdarúgó OTP Bank Liga 6. fordulójában játszott Budapest Honvéd – Újpest FC mérkőzésen a Bozsik Arénában 2022. szeptember 1-jén.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

A Honvéd megválik skót edzőjétől, akinek az utódja is megvan már

Távozik posztjáról Tam Courts, a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd skót vezetőedzője.

A klub honlapján hétfőn közölte, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott a szakemberrel, aki júniusban vette át a csapat irányítását, és a szezonnyitón ült először tétmeccsen a kispesti kispadon. Együttesét 12 bajnoki és 2 kupamérkőzésen irányította, amelyeken 5 győzelem, 4 döntetlen és 5 vereség volt a mérlege.

A tájékoztatás kiemelte, a 41 éves Courtsnak fontos szerepe volt abban, hogy több akadémistát sikerült beépíteni a felnőtt csapat keretébe.

Nem sokkal később a klub bejelentette azt is, hogy

a horvát Dean Klafuric az új vezetőedző.

Az 50 esztendős szakember a Dinamo Zagrebnél volt U15-ös, U17-es és U19-es tréner, később a felnőtt csapatnál segítette Zoran Mamic munkáját, így részese volt a Dinamo 2016-os bajnoki és kupagyőzelmének. Dolgozott hazájában női szövetségi kapitányként, a férfiaknál az U20-as nemzeti együttes stábjában kapott szerepet, majd a szaúdi al-Nasszr és az egyesült arab emírségekbeli el-Ajn gárdájánál dolgozott asszisztensedzőként - utóbbival bajnoki címet is ünnepelhetett. A 2017/18-as szezonban csatlakozott a Legia Warszawához, ahol előbb másod-, majd vezetőedzőként dolgozott, a szezon végén pedig bajnok és kupagyőztes lett a lengyel együttessel. Legutóbb a ciprusi Etnikosz, majd a horvát Slaven Belupo edzője volt.

A Honvéd jelenleg a nyolcadik helyen áll az OTP Bank Ligában 13 megszerzett ponttal. A gárda legközelebb szombaton lép pályára, és fogadja a mögötte egy ponttal lemaradó, egy hete szintén edzőváltáson átesett MOL Fehérvár FC-t.

Címlapról ajánljuk
Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Farkas András nyugdíjszakértő szerint Magyarországon túlságosan „előre szaladtunk”: miközben felemeltük három évvel a nyugdíjkorhatárt, a várható élettartam csak egy évvel nőtt, ezért egy átmeneti ideig, 2037-ig csökkenteni is lehetne a korhatárt. Utána viszont nagy demográfiai gondok lesznek, 2035-37-től hirtelen sokkal többen mennek nyugdíjba, ezért már most gondolkodni kell az egész nyugdíjrendszer új alapokra helyezésén, mert a mai rendszer, pláne az AI és az átalakuló gazdasági rendszer korában, nem lesz fenntartható.

Félidős választások – Küszöbön Donald Trump rémálma

Négy, korábban republikánus kézben lévő szenátusi mandátumot szereztek meg a demokraták a keddi amerikai félidős választásokon, és több fontos képviselőházi választáson is győztek, így közel kerültek ahhoz, hogy átvegyék az amerikai kongresszus irányítását – jelentette az AP amerikai hírügynökség.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×