Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
A svájci Roger Federer a szerb Novak Djokovic ellen játszik az ausztrál nemzetközi teniszbajnokság férfi egyesének elődöntőjében Melbourne-ben 2020. január 30-án.
Nyitókép: MTI/EPA/AAP/Scott Barbour

Roger Federer nagy bejelentést tett

Mindenképpen visszatérne a versenyzéshez jövőre Roger Federer.

Jövőre "határozottan szeretne" újra visszatérni a profi teniszhez és a versenyzéshez a 20-szoros Grand Slam-tornagyőztes Roger Federer.

A korábbi világelső, aki augusztus 8-án lesz 41 éves, tavaly július óta nem játszott, akkor a wimbledoni negyeddöntőben kapott ki.

A világsztár 2020-ban két térdműtéten esett át, majd rövid időre visszatért, ám a 2021-es wimbledoni tornát követően ismét megoperálták. Idén februárban megerősítette, hogy szeptemberben Londonban szeretne pályára lépni a Laver Kupán, ahol a spanyol Rafael Nadallal lenne egy csapatban, majd áprilisban közölte, indul a számára hazai pályának számító bázeli tenisztornán októberben. Itt Federer rekordot jelentő 10 alkalommal diadalmaskodott, ő a címvédő is, és 2013 óta nem veszített mérkőzést szülővárosában úgy, hogy a 2016-os viadalon sérülés miatt nem indult.

A jövő évi programját még nem tudja pontosan, ám bizonyos, hogy visszatér a versenyzéshez.

"Fontos számomra, hogy újra rendben legyek erőnlétileg, így teljes edzésmunkát végezhessek. Amint ez megvan, ki tudom választani, hány tornán szeretnék indulni és hol" - fogalmazott Federer.

"A Laver Kupa jó kezdet lesz, nem kell hat nap alatt öt meccset lejátszanom, Bázelben már képes leszek erre" - bizakodott Federer, aki rámutatott: hosszú út áll mögötte, ám reményei szerint már nem jár messze a végétől.

Azzal kapcsolatban, hogy egy hete Rafael Nadal a 14. sikerét aratta a Roland Garroson, felidézte: ő maga döntötte meg Pete Sampras 14 GS-tornagyőzelmet számláló rekordját, most pedig spanyol riválisa csak a párizsi viadalon diadalmaskodott ennyiszer. Egyúttal rámutatott, örül Nadal sikerének.

Nadal immár 22 Grand Slam-tornagyőzelemnél tart összességében, az örökrangsorban Federer és a szerb Novak Djokovic 20-20 sikerrel követik.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×