Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Hajós Alfréd-díjas lett Dzsudzsák Balázs

Ünnepélyes keretek között kapta meg szombaton Debrecen város Hajós Alfréd-díját Dzsudzsák Balázs, a DVSC 108-szoros válogatott labdarúgója.

A klub honlapjának beszámolója emlékeztet rá: az elismerés azoknak adományozható, akik a versenysportban, a szabadidősportban, az utánpótlás-nevelésben, a sportvezetői, edzői szakterületeken magas színvonalú munkát végeznek, valamint azon sportolóknak, akik kimagasló eredményeket értek el, illetve azoknak, akik a testnevelés és a diáksport terén éveken keresztül kiemelkedő sportszakmai, oktatói munkájukkal maradandó értékeket nyújtó tevékenységet folytattak.

A Nyírlugoson nevelkedett, 34 éves Dzsudzsák Balázs tehetségének köszönhetően hamar Debrecenbe került. Végigjárta az utánpótlás korosztályokat, és ezzel egy időben korosztályos válogatott is lett. 2005-ben mutatkozott be a DVSC felnőtt csapatában, ahol hamar meghatározó játékossá vált. Részese volt a klub első bajnoki címe megszerzésének. 2007-ben behívták a felnőtt nemzeti együttesbe is, 108-szoros válogatottként Király Gáborral együtt csúcstartó a szereplések számát tekintve. Válogatottbeli legnagyobb sikereként részt vett a 2016-os Európa-bajnokságon, ahol ő volt a csoportgyőztesként nyolcaddöntőig jutó magyar együttes csapatkapitánya. A portugálok elleni összecsapáson két gólt is szerzett.

Hamar felfigyeltek rá a külföldi klubok is, így 2008-ban a holland PSV játékosa lett, amellyel többek között Európa-liga-negyeddöntős volt. Ezt követően orosz és török csapatokban is játszott, majd az Egyesült Arab Emírségekben folytatta. 2020-ban tért vissza Debrecenbe, ahol vezetésével a DVSC-nek sikerült visszajutnia az NB I-be.

Dzsudzsák Balázs háromszoros magyar bajnok, egyszeres Magyar Kupa-győztes, háromszoros szuperkupa-győztes, egyúttal holland bajnok és szuperkupa-győztes is.

Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×