Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
323.46
bux:
147695.2
2026. november 5. csütörtök Imre
Egy nagy halom kriptovaluta-érme.
Nyitókép: Unsplash

Vádat emeltek a volt igazságügyi miniszter és bűntársai, köztük egy ügyvéd ellen Csehországban

Csehországban vádat emelt az olomouci főügyészség Pavel Blazek volt igazságügyi miniszter, valamint egykori helyettese, Radomir Danhel, továbbá egy korábban elítélt drogkereskedő, Tomás Jirikovsky és Karim Titz ügyvéd ellen egy kriptovaluta-botrányban hétfőn – derült ki Radim Dragoun főügyész nyilatkozatából.

Az ügyben Tomás Jirikovsky mintegy egymilliárd koronát (15,05 milliárd forint) érő, kétes eredetű kriptovalutát adományozott a prágai igazságügyi minisztériumnak. Az ügyész 6 és fél éves börtönbüntetést kért Pavel Blazek számára.

A sajtóközlemény nem sorolja fel a vádlottak nevét, de azok a korábbi vádakból már ismertek. Jirikovsky, a bitcoin adományozója előzetes letartóztatásban van. A főügyészségnek augusztus 14-ig kellett a vádiratot benyújtania, ellenkező esetben Jirikovsky szabadlábra került volna. A másik három vádlott szabadlábon védekezik.

Az ügyész összesen 20 év szabadságvesztést és vagyonelkobzást kér Jirikovskyra, amiért 2014 és 2016 között a Nucleus Market nevű darknet-piacteret működtette, ahol kábító- és pszichotróp anyagokkal folyt nagyszabású kereskedelem, valamint azért, mert 2015-ben mintegy 12 millió koronát mosott tisztára e bűncselekményből származó bevételekből. Az ítélet figyelembe veszi a vádlott korábbi börtönbüntetését is, amelyből próbaidőre szabadult.

Az ügyész további kilenc év börtönbüntetést javasolt Jirikovsky számára pénzmosásért, amikor 2025 márciusában mintegy 960 millió korona értékű bitcoint adományozott az Igazságügyi Minisztériumnak – közölte Dragoun az olomouci főügyészség honlapján.

Blazek miniszter, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) korábbi tagja és egykori helyettese, Danhel számára az ügyész 6 és fél év börtönbüntetés és több millió korona pénzbírság kiszabását kezdeményezte. Mindketten a bitcoinbotrány miatt mondtak le tisztségükről tavaly.

A vádirat szerint részt vettek a darknet-piactérrel kapcsolatos bűncselekményekből származó bevételek pénzmosásában és a bitcoinok igazságügyi minisztériumnak történő adományozásában, ezzel szándékosan megszegve köztisztviselői kötelességeiket. Pénzmosással és hivatali visszaéléssel vádolják őket.

Az ügyész még szigorúbb büntetést javasol Jirikovsky ügyvédje, Titz számára, aki a vádirat szerint megszervezte a hivatali kötelességszegéssel összefüggő pénzmosást. Őt az adománnyal összefüggésben hivatali visszaélésben való részvétellel, valamint bűncselekmény szervezésének formájában elkövetett pénzmosással is vádolják.

„Ezenkívül (Titzet) külön vádolják azzal, hogy 2025 márciusában és áprilisában részt vett 40 bitcoin (mintegy 1,1 milliárd forint) értékű bűncselekményből származó jövedelem tisztára mosásában” – nyilatkozta Dragoun. Az ügyész azt kéri, hogy Titzet nyolcéves összesített szabadságvesztéssel, több tízmillió koronás pénzbírsággal és szakmai tevékenység nyolcéves eltiltásával sújtsák.

Tavaly márciusban Blazek mintegy egymilliárd korona értékű bitcoint fogadott el Jirikovskytól az állam részére ajándékként. Az adomány kérdéseket vet fel a vagyon eredetét, az átláthatóságot és az ilyen ajándék állami elfogadásának etikai oldalát illetően.

A nyomozók szerint az adomány célja Jirikovsky további bitcoinjainak pénzmosása volt. A kriptovalutát a börtönből való szabadulása után szerezte meg, ahol kilenc évet töltött kábítószer-értékesítésre szolgáló online piactér üzemeltetése miatt.

A brünni tartományi bíróság tavaly januárban a legfelsőbb bíróság kérésére a lefoglalt elektronikus eszközök nagy részét visszaadta neki. A titkosítás miatt a szakértő nem tudta megállapítani, hogy mit tároltak az eszközökön.

Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Újraindulnak az amerikai fegyverek, alakul a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Újraindulnak az amerikai fegyverek, alakul a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

A demokrata többségú Kongresszus Donald Trump elnök ellenállása mellett is újraindíthatja a fegyverszállítmányokat Ukrajnának. Alakul a Putyin-Trump-Hszi csúcstalálkozó, közben Amerika is tárgyal Ukrajnával és dolgoznak egy újfajta biztonsági rendszer kialakításán. A donyecki fronton a helyzet alig változott érdemben az elmúlt napokban, Harkivben Kupjanszkot, Zaporizzsjában Ternuvatyét szorongatják az oroszok. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×