Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
Nyitókép: Magyar Úszó Szövetség

Milák Kristóf már jobban van, megvan, milyen számokban versenyzik

Edzője, Selmeci Attila szerint Milák Kristóf világbajnok úszó mentálisan a padlón volt, miután megfertőződött a koronavírussal.

„Fizikailag legyengült, és mentálisan is padlón volt, nehezen állt vissza a munkába” – nyilatkozta az edző az M4 Sport Sporthíradóban.

Selmeci emlékeztetett, hogy tanítványa szeptember végén fertőződött meg, ezután négy hét teljes kihagyás várt rá. Nemrégiben ismét edzésbe állhatott, az utolsó orvosi vizsgálata hétfőn volt, és minden rendben találtak nála, tehát újra a megszokott terhelést kaphatja.

„Nehéz időszakon vagyunk túl, de már sokkal jobban van, mint korábban” – közölte az edzője.

A tréner hozzáfűzte, Milák nagyon szeretett volna indulni a Nemzetközi Úszóliga (ISL) legutóbbi idényében – amit október közepétől múlt vasárnapig a Duna Arénában rendeztek –, mert akkor tud igazán jól teljesíteni, ha rendszeresen részt vehet nagy versenyeken, ahol komoly ellenfelekkel mérkőzhet.

Selmeci elárulta, hogy a világbajnok sportoló a decemberi, kaposvári országos bajnokságon kevesebb számban indul, mint máskor. Mivel a felkészülése nem volt tökéletes,

50, 100 és 200 méter pillangón, illetve 50 és 100 gyorson, valamint 50 háton áll rajthoz.

„Bízom a fantasztikus versenyzési képességében és győzni akarásában, illetve abban – mondta Selmeci Attila –, hogy az országos bajnokság is segíteni fog, hogy mihamarabb folytathassuk a megszokott munkát.”

Címlapról ajánljuk
Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Már mozikban Herendi Gábor új filmje, a Szenvedélyes nők - ami csakúgy mint előző filmje, a Futni mentem egy nagysikerű cseh film remake változata. A filmzene a tavaly tragikusan elhunyt Tompos Kátya szerzeményein alapszik – mondta az InfoRádióban a film rendezője. Herendi Gábor reméli, hogy az ismét állami támogatás nélkül készült új filmje sikeres lesz a magyar nézők között, ami további független alkotások lehetőségét is segítené.

Kubatov Gábor eltemette a televíziót

„Most, ha egy órán belül nem reagáltál, véged van” – jelentette ki Kubatov Gábor a Fidesz új kommunikációs stratégiájáról beszélve. A pártigazgató a Mandineren beszélt erről.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Éjszakai, összehangolt légicsapást mértek az orosz erők a közép-ukrajnai Kremencsuk infrastruktúrájára, ami kiterjedt áram- és vízkimaradásokat okozott – közölte vasárnap Vitalij Maleckij polgármester. Az orosz légvédelem vasárnap 77 ukrán drón megsemmisítéséről számolt be. Szombaton az ukrán elnök Donald Trump különmegbízottjával tárgyalt telefonon. Szintén tegnapi hír, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 7. 15:52
×
×
×
×