eur:
394.48
usd:
369.79
bux:
65230.38
2024. április 19. péntek Emma
Márton Anita a női súlylökés selejtezőjében a dohai atlétikai világbajnokságon a Kalifa Nemzetközi Stadionban 2019. október 2-án. Márton Anita a döntőbe jutott.
Nyitókép: MTI/EPA/Robert Ghement

A gyermekvállalás is csúszhat az eltolt olimpia miatt Márton Anitánál

Olimpiai bronzérmes súlylökőnk úgy tervezte, az ötkarikás játékok után befejezi vagy szünetelteti pályafutását, most azonban gondolkodóra fogják férjével.

Zárkózottabban él és edz Márton Anita, amióta tart a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet Magyarországon.

"Én sem tudom azt az edzésmunkát elvégezni, ami szükséges, de még le tudok járni edzésekre, de ez igen nagy odafigyelést igényel. Ezen kívül csak boltba megyek, ha nagyon muszáj" - mondta az InfoRádiónak nyilatkozva az olimpiai bronzérmes súlylökő.

Jelenleg Szegeden tartózkodik, a technikai edzései szabad téren vannak, egy 2-3 fős társaságban, az utánpótlás ugyanis már nem edz, csak a válogatottak, kiemeltek.

"Még edzés közben is tartjuk a távolságot, és mindenkinek saját dobószere, súlygolyója van. Nem cserélgetünk. Az egyik edzőteremben pedig el tudok különülni."

Rokonaikat a férjével nem látogatják.

Ezzel kapcsolatban pedig megjegyezte azt is, noha elfogadják, hogy az olimpiát egy évvel elhalasztják, ők 2020 nyara után gyermeket vállaltak volna, ami miatt - talán csak átmenetileg - szüneteltette volna atléta-pályafutását.

"Egyelőre nem tudom, hogyan tovább, de picit még ráérünk ezen gondolkodni" - fogalmazott Márton Anita.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt.
VIDEÓ
Magyar óvodában építettek be egy nemzetközi innovációt

Magyar óvodában építettek be egy nemzetközi innovációt

A XVIII. kerületi Zöld Liget Tagóvoda teljes homlokzata és gépészete megújult, évtizedekre előre biztosítva az épület energiahatékony működését. Bár a klímaváltozás elleni küzdelemben az épületek felújítása az egyik legjelentősebb hatásokkal kecsegtető terület, itthon még viszonylag kevés kutatás-fejlesztés zajlik a témában. Az EU-s Horizon2020 keretprogram lehetőséget ad arra, hogy tagállamok kutatás-fejlesztő partnerei összefogjanak és úttörő megoldásokat fejlesszenek. Ez volt a célja a StepUP kutatás-fejlesztési projektnek is, ami innovatív megoldásokkal ösztönzi az energetikai mélyfelújítást, és ezáltal minél több épület karbonsemlegessé válását - szerepel az ABUD Mérnökiroda közleményében.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×