eur:
392.78
usd:
367.89
bux:
0
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma
Az Európai Labdarúgó-szövetség, az UEFA felvételén Jürgen Klopp, a Liverpool vezetőedzője sajtótájékoztatót tart Kijevben 2018. május 25-én. Az angol együttes a spanyol Real Madrid csapata ellen lép pályára a labdarúgó Bajnokok Ligájának másnapi döntőjében az ukrán főváros Olimpiai Stadionjában.
Nyitókép: MTI/EPA/UEFA

Jürgen Klopp fellázadt, a "kölyköket" küldi a pályára

A Liverpool (tulajdonképpeni B) csapata kétgólos vezetése után is csak 2-2-re végzett az angol FA-kupában a Shrewsbury Town ellen. „Alapesetben” ilyenkor az történik, hogy a sztárcsapat az immár hazai pályán rendezendő visszavágóra csatába hívja az első meccsen mellőzött kulcsembereit, aztán továbbjut. Ám Jürgen Klopp más forgatókönyvet ír.

A harmadik ligában (a League One-ban) is a gyengébbek közé tartozó Shrewsbury ellen nem fognak játszani a világsztárok, ebben Klopp biztos: „Már két héttel ezelőtt megmondtam a fiúknak, hogy téli szünetünk lesz, s ez azt jelenti, hogy nem leszünk itt.”

A Premier League vezetői a mostani idény programjának összeállításakor, még 2018 nyarán úgy döntöttek, hogy a korábbiakkal ellentétben, ezúttal tartanak téli szünetet. Elsősorban az angol élvonal külföldi menedzserei érveltek mellette, kiemelve, hogy a pihenő után a játékosok jobban teljesítenek az idény hajrájában, mind a bajnokságban, mind a Bajnokok Ligájában. A döntést üdvözölték az érintett szövetségi kapitányok is, akik azt remélik, így futballistáik frissebbek lesznek az Európa-bajnokság (vagy éppen a Copa América) idején.

A szünetet február 2. és 22. között tartják. Nem lesz teljes szünet, a soros fordulót két részletre bontották, ebben a periódusban, kilenc nap alatt játsszák majd le a kilenc mérkőzést. A Liverpool, például, február 15-én, a Norwich City ellen játszik majd.

„A Premier League arra kért bennünket, hogy tartsuk tiszteletben a téli szünetet. Ha az FA, a szövetség nem tesz ugyanígy, azzal nem tudunk mit kezdeni” – mondta Klopp.

Arra utalt, hogy az FA a mostani kupaforduló döntetlenre végződő mérkőzéseinek ismétlését már a szünet idejére, február 4-5-re írta ki. „A kölykök fognak játszani” – erősítette meg Klopp, aki azt is hozzátette, hogy a tartalékcsapat edzője, Neil Critchley fog helyette meccselni.

Címlapról ajánljuk
Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×