Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
318.88
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke

Bene Ferenc a bajnok ellen mutatkozik be az NB I-ben

A labdarúgó NB I őszi idényének utolsó előtti fordulóját rendezik a hétvégén. A 14. forduló nyitó találkozóján a remekül szereplő, újonc Diósgyőr Luque szabadrúgás-góljával 1-0-ra legyőzte a Haladást.

Ami a további párosítást illeti, a szombat első találkozóján a Paks fogadja majd a Videotont. A Lombardnál a legutóbbi forduló óta edzőváltásra került sor, Véber György helyére az NB I-ben újonc ifjabb Bene Ferenc került, aki legutóbb az MLSZ alkalmazottjaként az U18-as válogatottat vezette.

A múltbeli mérleg a Videoton mellett szól, a bajnokcsapat 2004 augusztusa, a két klub első élvonalbeli találkozója óta még veretlen a Pápa ellen. Ugyanakkor a mostani idényben Paulo Sousa csapata mindössze egyszer, az Ülői úton, a Ferencváros ellen tudott nyerni. (15 pontot szerzett pályaválasztóként, s csak ötöt vendégként.)

A Videoton egyébként kétségtelenül kiemelkedő költségvetéssel dolgozó, s kiemelkedő figyelmet kapó egyesület 28 bajnokit játszott eddig 2011-ben, s "mindössze" a felét, 14 mérkőzést tudott megnyerni. (Akárcsak a Debrecen. Ilyen tekintetben a Győr a legjobb, 16 győzelemmel.)

A győriek Pécsre utaztak, az újonc PMFC ellen lépnek pályára. Mindkét csapat parádésan kezdte az idényt, a negyedik forduló után még százszázalékos teljesítménnyel álltak. A Pécs azóta ellenben mindössze egyetlen találkozóját nyerte meg, a Pápa ellen, még augusztus 27-én. Azóta két vereség és négy döntetlen a mérlege.

A Pécs sok döntetlent játszik, a Győr ellenben szeptember 10. óta egyet sem. Viszont azóta amelyik csapat megszerezte az első gólt a mérkőzésén, kapott gól nélkül megnyerte a meccset. A Győr a legutóbbi két idegenbeli mérkőzését egyaránt 2-0-ra elveszítette a keleti végeken, Miskolcon, illetve Debrecenben.

A listavezető Debrecen a jó formába lendült Honvédot fogadja. Nyilvánvaló győzelmi reménnyel, ugyanis a mostani szezonban eddig az összes, mind a hét bajnokiját megnyerte. Nagyon simának tűnik a mérkőzés, de jegyezzük meg: az egész mezőnyben a Honvédnak a negyedik legjobb az idegenbeli mérlege. A kispestiek edzője Supka Attila korábban a Lokival nyert bajnoki címet.

Diósgyőri VTK-Haladás Sopron Bank 1-0

Szombat:
Lombard Pápa Termál FC-Videoton FC 15 ó
Pécsi MFC-Győri ETO FC 17 ó
Kaposvári Rákóczi-Vasas-Híd 17 ó
Paks-ZTE FC 17 ó
Újpest FC-Kecskeméti TE 17:30 ó

Vasárnap:
DVSC- Budapest Honvéd 16 ó
Siófok-Ferencváros 18 ó

A tabella
1. DVSC-TEVA 13 10 3 - 28-8 33
2. Győri ETO 13 10 1 2 22-9 31
3. Diósgyőri VTK 14 7 3 4 22-17 24
4. Budapest Honvéd 13 7 2 4 25-16 23
5. Kecskeméti TE 13 6 4 3 23-16 22
6. Videoton FC 13 6 2 5 17-10 20
7. Pécsi MFC 13 5 5 3 18-23 20
8. MVM Paks 13 4 5 4 25-28 17
9. Lombard Pápa Termál FC 13 4 3 6 12-16 15
10. Haladás Sopron Bank 14 4 3 7 15-21 15
11. Vasas-Híd 13 3 6 4 13-16 15
12. FGSZ Siófok 13 2 7 4 10-11 13
13. Ferencváros 13 3 2 8 11-15 11
14. Újpest FC 13 3 2 8 17-24 11
15. Kaposvári Rákóczi 13 1 8 4 17-23 11
16. ZTE FC 13 - 4 9 10-32 4

Címlapról ajánljuk
A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

Az emberi figyelem drága, fáradékony és korlátozott erőforrás. A mesterséges intelligencia ezzel szemben képes azt az érzetet kelteni, hogy mindig van ideje ránk. Válaszol, emlékszik, vigasztal, magyaráz, flörtöl, és soha nem néz az órájára. Ez nemcsak technológiai áttörés, hanem új gazdasági korszak kezdete is lehet. A figyelemgazdaság után jöhet a kötődésgazdaság.

Itt a bizonyíték, Sulyok Tamásnak békés öregkora lesz – bár Magyar Péter még közbeszól

A Sándor-palota közzétette a volt köztársasági elnök záró vagyonnyilatkozatát. Sulyok Tamásnak továbbra sincs autója, viszont öt ingatlanban félig tulajdonos, valamint van közel 80 millió forint megtakarítása is. A nyugdíja is nyilván magas lesz, de egyéb járandóságai még kérdésesek: jelenlegi fizetését Magyar Péter korábbi bejelentése szerint nem fogja élete végéig kapni, mint ahogy várhatóan Schmitt Pál és Novák Katalin sem.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Néhány nap alatt ötödször érte találat az orosz Wildberries csomagküldő vállalat raktárait. Moszkva szerint az ukránok direkt támadnak civil célpontokat, Kijev viszont állítja: fegyverekhez való alkatrészeket tárolnak a gigantikus elosztópontokon. Fájhat Moszkva feje Mihajlo Drapatij, az új, Olekszandr Szirszkijt váltó ukrán főparancsnok miatt is, aki két nappal kinevezése után máris új offenzívákról, illetve az orosz hátország elleni támnadásokról értekezett. A Szirszkij leváltását kezdeményező, ám még azelőtt menesztett védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov sokak megdöbbenésére úgy tűnik, nem fogadja el Zelenszkij bocsánatkérését. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×