Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
318.88
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke

A Manchester City gólerősebb, mint a XX. és eddig a XXI. században bármelyik angol élvonalbeli klub

Az angol Premier League hétvégi fordulójának slágere a Chelsea-Arsenal rangadó. Észak-London (egyik) csapata Dél-Londonba kirándul. Fernando Torres az egyik, Robin van Persie a másik oldalon.

Azt írja az egyik londoni lap, hogy egy hónappal később rendezik ezt a találkozót, mint ahogy a Chelsea igazán szerette volna. Valóban, az Arsenal szeptember végén sokkal rosszabb állapotban volt, mint most. Elsősorban a 13 mérkőzésen 9 gólt szerzett Robin van Persie vezérletével elhagyta a kieső zónát, s immár a BL-szereplést jelentő negyedik helyről álmodozhat.

A két csapat legutóbbi mérkőzését, az Emirates Stadionban az Arsenal nyerte meg, de azt megelőzően öt találkozón is a Chelsea volt a jobb. A mondat már önmagában is sejteni engedi, az utóbbi időben nem sok babér termett az Ágyúsoknak a Stamford Bridge-en. Most abban reménykedhetnek, hogy a korábbi hetekhez képest erősödik a védelmük: Thomas Vermaelen visszatér a csapatba.

A Chelsea-nél is akad (nem is) egy visszatérő, Ramires térdsérülése után játékra kész. Letelt Fernando Torres három bajnoki mérkőzésre szóló eltiltása, a spanyol csatár foglalja el Didier Drogba helyét, aki ellenben megkezdi eltiltása letöltését.

A két manchesteri csapat közül a Unitedre vár nehezebb feladat. Sir Alex együttese az Everton pályáján vendégeskedik majd. A csapatra ráfér a javítás, mert a legutóbbi hat mérkőzéséből csak kettőt nyert meg. Visszaesett az október elejéig még nagy formában futballozó Wayne Rooney formája is, aki a legutóbbi négy Premier League-mérkőzésén nem lőtt gólt.

A Manchester City a Wolverhamptont fogadja. Azt a csapatot, amelyet a hét közepén, Ligakupa-mérkőzésen idegenben 5-2-re győzött le. Nagy meglepetés lenne, ha nem folytatná a remek sorozatát, sőt, talán még az is, ha nem nyerne ismét legalább háromgólos különbséggel.

A bajnokságban vezető City 33 gólnál tart, sem a XX., sem a XXI. században nem akadt még csapat az angol élvonalban, amelyik 9 forduló után ilyen sok gólt ért volna el. A Wolverhampton nyeretlen a legutóbbi hét mérkőzésén.

A forduló párosítása
Szombat

Everton-Manchester U.
Chelsea-Arsenal
Manchester C.-Wolverhampton W.
Norwich C.-Blackburn R.
Sunderland-Aston Villa
Swansea C.-Bolton W.
Wigan Athletic-Fulham
West Bromwich A.-Liverpool

Vasárnap
Tottenham H.-Queens Park R.

Hétfő
Stoke C.-Newcastle U.

Címlapról ajánljuk
A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

Az emberi figyelem drága, fáradékony és korlátozott erőforrás. A mesterséges intelligencia ezzel szemben képes azt az érzetet kelteni, hogy mindig van ideje ránk. Válaszol, emlékszik, vigasztal, magyaráz, flörtöl, és soha nem néz az órájára. Ez nemcsak technológiai áttörés, hanem új gazdasági korszak kezdete is lehet. A figyelemgazdaság után jöhet a kötődésgazdaság.

Itt a bizonyíték, Sulyok Tamásnak békés öregkora lesz – bár Magyar Péter még közbeszól

A Sándor-palota közzétette a volt köztársasági elnök záró vagyonnyilatkozatát. Sulyok Tamásnak továbbra sincs autója, viszont öt ingatlanban félig tulajdonos, valamint van közel 80 millió forint megtakarítása is. A nyugdíja is nyilván magas lesz, de egyéb járandóságai még kérdésesek: jelenlegi fizetését Magyar Péter korábbi bejelentése szerint nem fogja élete végéig kapni, mint ahogy várhatóan Schmitt Pál és Novák Katalin sem.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Néhány nap alatt ötödször érte találat az orosz Wildberries csomagküldő vállalat raktárait. Moszkva szerint az ukránok direkt támadnak civil célpontokat, Kijev viszont állítja: fegyverekhez való alkatrészeket tárolnak a gigantikus elosztópontokon. Fájhat Moszkva feje Mihajlo Drapatij, az új, Olekszandr Szirszkijt váltó ukrán főparancsnok miatt is, aki két nappal kinevezése után máris új offenzívákról, illetve az orosz hátország elleni támnadásokról értekezett. A Szirszkij leváltását kezdeményező, ám még azelőtt menesztett védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov sokak megdöbbenésére úgy tűnik, nem fogadja el Zelenszkij bocsánatkérését. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×