eur:
404.05
usd:
374.4
bux:
0
2024. október 28. hétfő Simon, Szimonetta

Amauri: A Real Madrid ellen válaszoltunk a kritikákra - videókkal

Gólparádét hozott a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapja: nyolc meccsen 36 gól esett. A Real Madrid elleni rangadót megnyerő Juventus edzője, Claudio Ranieri azt mondta: hosszú ideje álmodott egy ilyen diadalról. A Lyon a Steaua Bukarest ellen fordított hátrányból, a vereség után pedig lemondott a román együttes edzője, Marius Lacatus.

A Juventus labdarúgói egységes csapatot alkotva nem hagyták, hogy a Real Madrid a saját játékát nyújtsa, ennek köszönhető a siker - mondta Claudio Ranieri, a torinói együttes vezetőedzője azt követően, hogy együttese 2-1-re verte a spanyol alakulatot.

"Kis szerencsénk is volt az utóbbi hetek balszerencsés meccsei után. Végig bíztam játékosaimban, akik bizonyították, hogy sohasem adják fel. Tudjuk, hogy ebben az idényben eddig nem sok jóval szolgáltunk, de a kritika túlzott volt velünk szemben, én pedig végig magam mögött tudhattam a klub támogatását. Hosszú ideje álmodtunk már egy ilyen győzelemről" - fejtette ki Ranieri, akit nyilvánvalóan megszilárdított posztján a Real elleni BL-siker.

"Mindenki arról beszélt, hogy milyen gyenge formában van a Juventus, a házigazdák azonban ma este agresszív arcukat mutatták. Számomra nem a vereség a meglepő, hanem az, ahogyan kezdtük a meccset, illetve a második félidőt is" - értékelt a spanyol csapat vezetőedzője, a német Bernd Schuster.

"Nekünk is agresszívnak kellett volna lennünk, de nem voltunk azok, megfizettünk érte. Madridban meg kell őket vernünk, és visszavesszük a csoportelsőséget" - tette hozzá.

A második hazai gólt szerző Amauri a meccs után azt mondta: mindig is arról álmodott, hogy BL-meccsen lesz eredményes, és végre elérkezett ez a pillanat. "Az igazi Juventus volt a pályán a Real ellen. Összekovácsolt minket a sok kritika. A keddi teljesítmény volt a válasz a bírálatokra."

A gólokat megnézheti ide kattintva.

Félelem nélküli Arsenal


Az Arsenal öt góllal csendesítette el a Fenerbahce szurkolótáborát. A sérülések miatt tartalékos ágyúsok már szűk negyedóra után biztosan vezettek, és taktikus futballjukkal megalázó vereséget mértek az Európa-bajnok spanyol edző, Luis Aragonés alakulatára. Az utolsó percben a 17 éves walesi csodagyerek, Aaron Ramsey

Arsene Wenger, a londoni együttes trénere büszke volt 23 év átlagéletkorú csapatára, hogy bátran játszott, és diktálta a tempót a Fenerbahce vendégeként is. "Örülök, hogy félelem nélkül játszottak. A különbség a sebességben és a technikai tudásban jött ki, ennek köszönhetően nyertünk, de ez nem volt egy könnyű meccs" - mondta a francia tréner, akinek csapata három meccs után hét ponttal vezeti csoportját.

Az Arsenal gólparádéját megnézheti, ha ide kattint.

Berbatov formába lendült

A címvédő Manchester United magabiztosan győzött a Celtic ellen. A meccsen duplázni tudott Dimitar Berbatov, a nyáron vett bolgár csatár egyre jobban belelendül a gólgyártásba.


A vörös ördögök menedzsere, Sir Alex Ferguson is a 30 millió fontos támadót dicsérte a meccs után, teljesítményét egyszerűen csodálatosnak minősítve. A skót szakvezető reményét fejezte ki, hogy Berbatov Rooney mellett Tevezzel is jól megérti majd magát a pályán.

Távozott a Steaua edzője

Lemondott posztjáról Marius Lacatus, a román Steaua Bukurest vezetőedzője. A tréner a keddi, az Olympique Lyon elleni hazai Bajnokok Ligája-mérkőzés után állt fel a kispadról, mivel csapata 5-3-as vereséget szenvedett.



A találkozót követően Gigi Becali, a bukaresti klub elnöke élesen kritizálta Lacatus munkáját, mert az együttes már 2-0-ra vezetett, ám mégis kikapott.

Címlapról ajánljuk
Rusvai Miklós: valószínű, hogy Magyaroszágon is megjelenik a halálos majomvírus-változat

Rusvai Miklós: valószínű, hogy Magyaroszágon is megjelenik a halálos majomvírus-változat

Már Németországban is kimutatták a vírus új változatát, és Rusvai Miklós szerint importált esetek több országban is előfordulhatnak. A virológus arról is beszélt az InfoRádióban, hogy mire kell nagyon figyelniük azoknak, akik üdülni vagy munkavégzés céljából Afrikába utaznak, ahol a megfertőződött betegek 7-8 százaléka életét veszti.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.28. hétfő, 18:00
Oroszi Beatrix
a Semmelweis Egyetem Epidemiológiai és Surveillance Központ igazgatója
Orosz szeszfőzdét támadott Ukrajna, elesett Hirnik – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Orosz szeszfőzdét támadott Ukrajna, elesett Hirnik – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Oroszország Voronyezsi területén dróntámadás ért egy szeszfőzdét. Ez már a második alkalom, hogy alkoholgyártó létesítményt ér ukrán támadás Oroszországban. A DeepState szerint az orosz erők elfoglalták a Donyeck megyei Hirnik települést, ahol egy 190 méteres tévétorony található, amely egykor ukrán tévéadást sugárzott a Donyeck megyei elszakított területekre. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 27. 20:34
×
×
×
×