Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
322.56
bux:
144471.17
2026. október 16. péntek Gál

Gólokat kapott a Roma!

A Juventus megállította a listavezető Romát az olasz labdarúgó-bajnokságban. A fővárosi együttes a negyedik fordulóban otthon 2-2-es döntetlent ért el az újonccal szemben, így már nincs hibátlan csapat a Serie A-ban.

A Roma a meccs 17. percben kapta az első gólját ebben a szezonban, David Trezeguet dicsekedhet el azzal, hogy elsőként mattolni tudta a fővárosi sztárcsapat védelmét. A francia csatárnak ráadásul ez volt a 100. gólja az olasz első osztályban.

Túl sokáig nem örülhetett a tartalékos védelemmel felálló Juventus, mert a 30. percben Francesco Totti egyenlített, majd nem sokkal később újabb gólt szerzett.

A 49. percben a Juventus válogatott klasszisa, Del Piero büntetőt hibázott. Bár mindkét csapatnak voltak lehetőségei, már-már úgy tűnt, hogy 2-1 lesz az eredmény, de a 87. percben érkezett Vincenzo Iaquinta, és pontot mentett a római Olimpiai Stadionban.

A címvédő Inter nem tudta kihasználni a Roma botlását, a milánói együttes a Livorno pályáján játszott 2-2-es döntetlent, így maradt a kétpontos különbség a bajnoki cím két fő várományosa között.

A forduló nyertese a Fiorentina, amely a nagycsapatok közül egyedüliként nyerni tudott - 1-0-ra a Catania pályáján.

A Lazio továbbra is csalódást keltően szerepel, az eddigi döntetlenek után ezúttal 2-1-re kikapott az Atalanta pályáján.

További eredmények:
Cagliari-Palermo 0-1
Empoli-Napoli 0-0
Torino-Siena 1-1.

Szombaton játszották:
Milan-Parma 1-1
Udinese-Reggina 2-0.

A Sampdoria-Genoa találkozót vasárnap este fél kilenctől játsszák.

Címlapról ajánljuk
Mekkora zakó vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Mekkora zakó vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Az Amerikai Egyesült Államokban a félidős választások eredetileg nem az elnök megítéléséről szólnának, a gyakorlatban azonban régóta politikai népszavazásként működnek az aktuális elnök teljesítményéről, most különösen is így lesz ez – tette világossá az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa.

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×