Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Szávay már döntős Palermóban

Bejutott a döntőbe a nyolcadik helyen kiemelt Szávay Ágnes két játszmában legyőzte a hazai közönség előtt szereplő Sara Erranit, ezzel bejutott a döntőbe a 145 ezer dollár összdíjazású palermói salakpályás női tenisztornán.

Az első szett még szorosan alakult (7:6), a másodikban viszont már egyértelműen Szávay Ágnes akarata érvényesült.

"Jól kezdődött számomra a meccs, agresszívan játszottam és 2:0-ra, majd 3:1-re is vezettem, ám továbbra is erőltettem a támadást, de hibázni kezdtem és ellenfelem 5:3-ra fordított. Ezt követően ismét jobban összpontosítottam, sikerült kiegyenlíteni, majd nullra nyertem a rövidítést" - mondta Szávay, aki pályafutása során első alkalommal jutott be egyesben WTA-torna döntőjébe.

"A második szettben az első három gém nagyon szoros volt, de megnyertem mindegyiket és ezzel eldőlt a mérkőzés. Szerencsére későn játszottunk, és már nem volt elviselhetetlen meleg a pályán" - tette hozzá.

A magyar teniszező ellenfele a második helyen kiemelt német Martina Müller lesz. Szávay Ágnes azt mondta, hogy riválisa "küzdős" teniszező, így nagyon kemény meccsre számít. A két játékos eddig egy alkalommal találkozott: két éve a modenai tornán Szávay győzött 7:6, 6:4-re.

Címlapról ajánljuk
Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×