Infostart.hu
eur:
353.22
usd:
305.05
bux:
133528.69
2026. június 11. csütörtök Barnabás
Nyitókép: wikipédia

Rangos nemzetközi és hazai előadók a II. Haydneum Eszterháza Fesztiválon

A fertődi Esterházy-kastélyban pénteken kezdődik és jövőhét szombatig tart a 2. Haydneum Eszterháza Fesztivált, amely koncertszerű operaelőadással, zenetörténeti sétával, fortepianoesttel és vonósnégyes koncertekkel várja az érdeklődőket.

Augusztus 30. - án koncertszerű előadással kezdődik a szeptember 7.-ig tartó II. Haydneum Eszterháza Fesztivál, pénteken este Joseph Haydn: A lakatlan sziget című operáját adják elő a fertődi Esterházy- kastélyban.

"Ez egy csodálatos opera, 1779-ben akkor mutattak be, amikor az első operaház éppen leégett. Akkor koncertszerű formában, pár száz méterre onnan, ahol most jászuk, a Marionett Színházban hangzott el, Fényes Miklósnak a névnapján, decemberben. Ezzel nyitunk most" - mondta az InfoRádióban Vashegyi György karmester.

A Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar alapítója a kiemelkedő énekesekre hívta fel a figyelmet, Ella Smith új-zélandi, Marianne Beate Kielland norvég szopránok mellett két magyar énekes, Komáromi Márton és
Szélpál Szilveszter szerepel a darabban. A kétfelvonásos, egyetlen helyszínen játszódó opera egyébként Haydn egyetlen olyan műve, ami Metastasio librettót zenésít meg.

Másnap a nagy elismertségnek örvendő régizene-együttes, a bázeli Capricornus Consort lép fel.

"A csapat koncertmestere a magyar Barczi Péter kiváló barokk hegedűs, ők jönnek ide Olivia Vermeulen holland mezzoszopránnal. Az előadásuk különleges, mert nem Haydn, hanem kortársai zenéit játszanak, Wassenaer, Ferrandini és Richter darabokat" - mondta Vashegyi György.

Szeptember elsején Bősze Ádám zenetörténész invitálja Zenetörténeti sétára az érdeklődőket az Esterházy-kastély kertjében. A találkozó 11:00-kor lesz a Franciakertben található Haydn-szobornál.

Ötödikén a Salomon String Quartett lép fel, a Simon Standage hegedűssel felálló zenekar Haydn c-moll vonósnégyesét és C-dúr vonósnégyesét tűzi műsorára. Pénteken pedig Ronald Brautigam játszik fortepianón. A hangszer 70 esztendős holland nagymestere még az ezredfordulón vette lemezre Joseph Haydn összes szóló-billentyűsdarabját.

"A zárónapon az Orfeo zenekar játszik Shunske Sato vezénylésével. Ő ma a világ egyik legünnepeltebb barokk hegedűse, és koncertmesterként és szólistaként fogja irányítani a műsort" - mondta Vashegyi György. Ezen a koncerten Dittesdorf Esz-dúr vonósnégyese, Vanhall d-moll szimfóniája, Mozart B-dúr hegedűversenye, és Hayd C-dúr szimfóniája fog felcsendülni.

A karmester kiemelte, hogy véleménye szerint olyan fesztivált sikerült szervezniük, ami reprezentálja a legmagasabb nemzetközi világszínvonalat, és ugyanakkor jó arányt tart fenn a nemzetközi sztárok és a kiemelkedő magyar előadók között.

A fesztiválra jegyeket itt lehet vásárolni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×