Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács
Budapest, 2019. december 20. Horváth Lajos Ottó (b) Prospero és Szász Júlia (j) Miranda szerepében William Shakespeare A vihar című komédiájának próbáján a Nemzeti Színház nagyszínpadán 2019. december 19-én. A színdarabot december 20-án mutatják be Andrzej Bubien rendezésében. Horváth Lajos Ottó
Nyitókép: Horváth Lajos Ottó

Új helyen lépnek színpadra a Nemzeti Színház balesetet szenvedett művészei

Kiderült, hol folytatja pályafutását Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia.

Mindketten azért mondtak fel a Nemzeti Színháznál, mert úgy értékelték, kritikán aluli módon álltak hozzájuk a Rómeó és Júlia című előadás során elszenvedett 2023. november 10-i balesetük után. Bár a nyár elején felmondtak, most visszatérnek a színpadra, nem is akárhol. A Centrál Színház tárt kapukkal várta a művészeket, akiknek szerződése egyelőre egy darabra szól, de az igazgató hosszú távú együttműködést remél. A színészek idén decemberben kezdik majd el próbálni David Auburn Proof – Egy bizonyítás körvonalai című drámáját, melynek premierje 2025. február 8-án várható.

Puskás Tamás igazgató azt mondta a hírről beszámoló Blikknek, hogy Szász Júliával máris szóba került, hogy esetleg egy másik darabban is részt vesz.

A két színész kártérítési ügye továbbra is tart, céljuk, hogy peren kívül egyezzenek meg a Nemzeti Színházzal.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Európa inkább klub, mint valódi unió – egyetlen döntő területen múlhat az EU gazdasági életképessége

Európa inkább klub, mint valódi unió – egyetlen döntő területen múlhat az EU gazdasági életképessége

Európa gazdasági problémája nem az, hogy összeomlóban van, hanem az, hogy termelékenység tekintetében már három évtizede egyre inkább lemarad az Egyesült Államoktól – állítja Philipp Carlsson-Szlezak, a Boston Consulting Group globális vezető közgazdásza. A Budapest Economic Forum 2026 konferencián tartott előadását követően a Portfoliónak adott interjújában arról beszélt, hogy az európai munkaerőpiacok szerepe a termelékenységi problémákban nem kap kellő figyelmet, figyelmeztetett arra, hogy több kormány fokozatosan elveszíti a gazdasági növekedés költségvetési eszközökkel történő ösztönzésének képességét, és hangsúlyozta: Európának végső soron sokkal mélyebb politikai integrációra lesz szüksége, ha vissza akarja szerezni gazdasági és geopolitikai súlyát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×