Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Nyitókép: Petőfi Sándor portréja, Barabás Miklós litográfiája; 1848 (Wikipédia)

Végéhez ért a „Szabadság, szerelem” országjáró körútja

A formabontó produkció 2023 júniusában elnyerte Petőfi Zenei Díj - Az év zenei eseménye díjat.

Befejeződött a Szabadság, szerelem - Petőfi 200 című koncertszínházi előadás országjáró körútja: a költő születésének kétszázadik évfordulója alkalmából készült, prózai, zenés és táncos betétekkel színesített előadást áprilisig 6 budapesti és 14 vidéki vendégszereplésen csaknem 10 ezer diák tekintette meg.

A Kertész Imre Intézet közleménye szerint az előadás a Petőfi 200 - Közös jó a szabadság című programsorozat részeként valósult meg a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Petőfi 200 Ideiglenes Kollégiumának támogatásával.

Mint írják, a formabontó produkció 2023 júniusában elnyerte Petőfi Zenei Díj - Az év zenei eseménye díjat. Idén pedig az előadás két zenei előadója is - Paulina és a 4S Street zenekar - Fonogram-díjban részesült. A modern koncertszínházi előadás gerincét a költő versei adják, a produkcióban kilenc könnyűzenei versfeldolgozás szerepel.

A tájékoztatás szerint a költő versei közül kilencet - a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért (KKETTK) Alapítvány felkérésére - népszerű könnyűzenei előadók dolgoztak fel, a saját stílusukhoz illeszkedően.

Aurevoir. (Ki vagyok én? Nem mondom meg.), Dánielfy Gergő (Nem ért engem a világ), Ember Márk (Föltámadott a tenger.), Paulina (A szabadsághoz), Romengo (Ha az Isten.), 4S Street (Szeretek én), Trap kapitány és a Tha Shudras (Szeptember végén), The Biebers (1848), valamint Sena (Egy gondolat bánt engemet.) videoklipet is készített a megzenésített versekhez, melyek ugyancsak megjelennek a Kossuth-díjas Káel Csaba rendezésében megvalósuló, egyórás színdarabban - olvasható a közleményben.

Mint írják, a darab szövegkönyvét - Szendrey Júlia, Petőfi Sándor és Ady Endre műveinek felhasználásával - Ugron Zsolna József Attila-díjas író, a Kertész Imre Intézet művészeti igazgatója írta. A színpadi mű ötletét Schmidt Mária történész, a KKETTK Alapítvány főigazgatója adta. A megzenésített Petőfi-versekből és prózai szövegekből készült darab két szereposztással készült: Petőfi Sándort Zámbori Soma és Berettyán Nándor alakította, Szendrey Júlia szerepében Bánovits Vivianne-t és Katona Kingát láthatta a közönség, az előadása narrátora Berecz István és Szabó Sebestyén László voltak. A darabot táncos betétek is színesítették Bíró Márton, Lázár Anna Dóra, Popovics Márk és Pálinkó Johanna eladásában.

A produkcióban szereplő Petőfi-versmegzenésítések klipjei 2023 februárjától elérhetők a Kertész Imre Intézet Youtube-csatornáján. Az előadásban szereplő dalokból válogatáslemez is készült, mely tavaly március 15-én jelent meg digitális terjesztésben a Kertész Imre Intézet gondozásában - olvasható a közleményben.

A Szabadság, szerelem - Petőfi 200 vendégszereplései a tervek szerint ősszel, határon túli helyszínekkel folytatódnak majd - áll az összegzésben.

Címlapról ajánljuk

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányaváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×