eur:
413.19
usd:
398.17
bux:
79243.31
2024. december 19. csütörtök Viola
Vidnyánszky Attila, a teátrum igazgatója a Nemzeti Színház jövő évadát meghirdető sajtótájékoztatón egy fővárosi sétahajón 2017. május 9-én. A színház tizenegy bemutatót, köztük négy nagyszínpadi premiert tervez a 2017/2018-as szezonban.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Tíz bemutató a Nemzeti Színház következő évadában

Kilenc saját és egy vendégelőadás bemutatójával - többek között Bulgakov, Szabó Magda, Hobo és Euripidész darabjaival - készül a 2021/2022-es évadra a Nemzeti Színház, amely pénteken a Rómeó és Júlia premierjével nyit újra.

A teátrum nehéz és bonyolult másfél éven van túl a pandémiás időszakot követően - idézte fel a keddi budapesti évadismertető sajtótájékoztatón a Nemzeti Színház vezérigazgatója. Vidnyánszky Attila megemlékezett Törőcsik Mari haláláról is, amely szavai szerint "az egyetemes színház- és filmművészet nagy vesztesége".

Mint közölte, terveik szerint szeptemberben ismét megrendezik a Madách Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM), a várható utazási nehézségek ellenére is. A MITEM-en Bérczes László szervezésében emlékesttel tisztelegnek Törőcsik Mari előtt.

Vidnyánszky Attila elmondása szerint

a társulat a zárva tartás időszakát is végigdolgozta, "de néző nélkül nem ér az egész semmit",

ezért is nagy öröm, hogy pénteken megtarthatják a Rómeó és Júlia bemutatóját. Az előadás "egyedi és megismételhetetlen" próbafolyamatáról dokumentumfilmet is forgattak - jegyezte meg.

Az igazgató hozzátette: folyamatos lesz a Nemzeti Színház jelenléte a nyári fesztiválokon, Debrecenben például augusztus 13-án a Csíksomlyói passiót adják elő "a nyár központi eseményeként".

Ezt követően a 2021/2022-es évad jelentős része a repertoáron lévő, de kényszerűen nem játszott darabok felújításával telik, ennek ellenére

teljes, "Nemzeti Színházhoz méltó" évadot hirdettek.

Vidnyánszky Attila kiemelte a következő szezonra várt vendégrendezőket is: elmondása szerint névsoruk a világ bármelyik színházában megállná a helyét.

Szeptemberben három bemutatót is tart a teátrum

Mihail Bulgakov A Mester és Margaritáját Alekszandar Popovszki viszi színre. Az előadásban szereplő Barta Ágnes és Bordás Roland elmondása szerint termékeny próbafolyamat van mögöttük - a pandémia alatt online is folytatták a próbákat -, az észak-macedón rendező inspiráló közeget tudott teremteni, aminek az eredménye nagyszerű előadás lesz.

A Gyulai Várszínházban már augusztusban, majd a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán szeptembertől lesz látható Szabó Magda klasszikusa, Az ajtó, Szabó K. István rendezésében. A Szeredás Emerencet alakító Udvaros Dorottya emlékeztetett arra, hogy a regényt színpadra állítani nehéz, egyben azonban érdekes feladat is, hiszen Szabó Magda nagyon finom, érzékeny stílusban írta meg, hogyan harcol egy emberben a szeretet és a fájdalom.

Szintén szeptemberben kerül a Nagyszínpadra Földes László Hobó Vadászat című albumának dramatizált feldolgozása. Vidnyánszky Attila felidézte, hogy a Vadászatot korábban már három változatban megrendezte, filmforgatókönyvet is írt az 1984-ben megjelent albumból, most pedig a Vadászati Kiállítás kísérőprogramjaként tartanak újabb bemutatót. Földes László Hobo hozzátette: noha magát a vadászatot nem kedveli, annak örül, hogy a lemez anyaga még mindig érdekli a közönséget.

Az év végén Fjodor Dosztojevszkij Ördögök című regényét Nyikolaj Roscsin adaptálja a Nemzeti Nagyszínpadára. Az előadásban szereplő Berettyán Nándor elmondta, hogy Roscsin erős rendezői víziót, szinte külön világot teremt, egyben azonban nagy teret ad a színészeknek is. Dosztojevszkij mindig arról ír, hogyan sodródik az ember Isten és az ördög, kárhozat és megváltás között, ennél fontosabb téma pedig nincsen - szólt a darabról.

Szintén decemberben, de a Gobbi Hilda Színpadon mutatják be Tennessee Williams Üvegfigurák című drámáját, a norvég Eirik Stubo rendezésében, mások mellett Söptei Andrea szereplésével. Mint a színésznő elmondta, Stubo számára nagyon fontos, hogy pontosan illeszkedjen a szöveg a drámai szituációkhoz, ezért sokszor húzásokkal, szövegáthelyezésekkel dolgozik, a színészektől pedig a legegyszerűbb, naturalista, már-már filmes játékot kéri.

Januártól a kaposvári Csiky Gergely Színház produkciója, Csiky Gergely Buborékok című színműve is bekerül a Nemzeti repertoárjába. Az előadást rendező Vidnyánszky Attila kiemelte: fontos, hogy a vidéki és határon túli magyar színházak előadásaival is találkozhasson a Nemzeti Színház közönsége. A Buborékok nagyon-nagyon szórakoztató, igazi színházi ünnep, amelyet remek színészek játszanak - méltatta a darabot.

A 2022-es év elejétől lesz látható a Kaszás Attila teremben Hubay Miklós Ők tudják, mi a szerelem című darabja is, melyet Rátóti Zoltán rendez. A két főszereplő, Blaskó Péter és a vendégművészként fellépő Piros Ildikó felidézték, hogy legutóbb főiskolás vizsgaelőadásukon álltak utoljára egy színpadon, ezért mindketten nagyon várják a közös munkát.

Az évad harmadik regényadaptációjaként kerül a repertoárba 2022 februárjától Józsa Péter Pál Agon című darabja. Az előadást rendezőként jegyző Vidnyánszky Attila az elmúlt évtizedek legjobb színházi szövegeként szólt a színműről, amely elmondása szerint igazi "rítusszínház" lesz, a Honvéd Férfikar és egy 15 fős zenekar közreműködésével.

Lope de Vega A kertész kutyája című klasszikusa 2022 tavaszán kerül színre a Nagyszínpadon, Tóth Auguszta közreműködésével. A színművésznő elárulta, nagy izgalommal várja, hogy az író hazájából érkező, Európa-hírű rendező, Ignacio García hogyan fogja megközelíteni az egyik legismertebb spanyol darabot.

A legendás görög rendező, Theodorosz Terzopulosz Euripidész Bakkhánsnők című darabját mutatja be tavasszal a Nagyszínpadon. Az előadásban szereplő Szűcs Nelli Hamvas Bélát idézve elmondta: Euripidészt az olvassa, aki a mindenek fölötti igazságra éhes, a színháznak pedig éppen ez a legfontosabb feladata.

Vidnyánszky Attila közölte, Terzopulosz közreműködésével már idén ősszel elindul a 2023-as Színházi Olimpia szervezése is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Döntöttek az autóelkobzás és Rákosrendező ügyében, és elfogadták Budapest költségvetését

A Fidesz nélkül fogadták el a Fővárosi Közgyűlés ülésén Budapest jövő évi költségvetését. Szavaztak a képviselők Karácsony Gergely és Vitézy Dávid közös előterjesztéséről a "mini-Dubaj" beruházással kapcsolatban, illetve a közparkok bekamerázásáról szóló kezdeményezésről is. Javaslat készül a kormány számára egy milliárdos külvárosfejlesztésről és döntöttek a dunai uszoda létesítésének lehetőségével kapcsolatban is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×