eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Nyitókép: Forrás: magyar.film.hu

Jövő nyárig betelt a magyar Oscar-jelölt fesztiválnaptára

A Hajduk Károly és Szőke Abigél főszereplésével készült Akik maradtak, amelynek már van amerikai forgalmazója, szeptember 26-án kerül a hazai mozikba.

Az Akik maradtak című alkotásról az előzetese alapján nehéz eldönteni, hogy egy apa és (fogadott) lánya, vagy egy szerelmi történetről van-e szó. Tóth Barnabás rendező az InfoRádiónak elárulta, bár ezzel a kettősséggel, végig játszik a film, mindazonáltal mégis leginkább

két nagyon értékes és különleges ember szeretetkapcsolatát ismerhetik meg a nézők.

Mivel egy férfiről és egy nőről van szó, és a történetük a második világháborút követő évektől a vörös diktatúra első egy-két évéig tart, nyilvánvalóan a kapcsolatuk megélhetetlen minden formájában, amire lehet, hogy nem is lennének készen – tette hozzá. "Anélkül, hogy túl sokat fellebbentenék a történetből, szándékos a kettősség – ismételte meg Tóth Barnabás –, így bizonyos dolgok a néző befogadására és interpretációjára vannak bízva."

Az idősebb férfi, fiatalabb nő mint téma és a magyar történelem tragikus és drámai pillanatai mind benne voltak F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című regényében, amely alapján már "csak" meg kellett írnia a forgatókönyvet és meg kellett rendeznie a filmet - fogalmazott a rendező. Bár tartalmaz lányregényes elemeket, "kamaszos-ifjúságos dolgokat" a film alapjául szolgáló könyv, ennek ellenére Tóth Barnabásnak nagyon megtetszett. F. Várkonyi Zsuzsa írót, pszichológust egyébként korábbról is ismerte, játszottak is együtt a Momentán Társulatban.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 120 milliós támogatása, amely tévés alkotások esetében tetemesnek számít, de moziknál már közel sem, némileg korlátot szabott a film költségvetésének, nagy külsőket, statisztahadakat, a második világháború utáni Budapestet nem tudta ábrázolni a rendező, de ez nem is állt szándékában, mert

a limitált költségvetés sokszor a legjobbat hozza ki egy csapatból.

Tóth Barnabás azzal nem foglalkozik, hogy tévé- vagy mozifilmet készítette-e, miután az mára teljesen összemosódott. Egyszerűen filmnek tekinti, amivel dolgozik - tette hozzá.

Tóth Barnabás filmje a Telluride Filmfesztiválon debütált, ahol az amerikai filmszakma krémje, a legfontosabb stúdióelnökök és producerek, és nem utolsó sorban a légmérvadóbb újságírók és kritikusok is

egyöntetűen kitörő lelkesedéssel fogadták,

ahogyan az úgymond "mezei nézők" is, akiknek sok esetben nagyobb feladat megfelelni.

Az Akik maradtak című filmnek nagyon korán lett amerikai forgalmazója is, a Menemsha Filmstől Neil Friedman személyében, aki Török Ferenc 1945 című alkotását is forgalmazta két évvel ezelőtt. Így Friedmannek köszönhető, hogy kisebb túlzással, jövő nyárig már tele van az Akik maradtak fesztiválnaptára - emelte ki Tóth Barnabás.

Az Oscar-jelöléssel kapcsolatban a rendező megjegyezte: nagyon kell érte dolgozni. Maga a nevezés egy fontos lépcsőfok, amiért rettentően hálás a magyar bizottságnak, ez azonban egyelőre csupán annyit jelent, hogy bekerültek abba a kalapba, amelyben most még 70-80 ország filmje van. Ezt fogják tízre, majd végül ötre szűkíteni. A legfontosabb, hogy a film a saját erejéből, képességéből, a nézőkre tett hatásából tudjon építkezni, ettől függetlenül az Oscar-jelöltség elképesztő lobbitevékenységet igényel, amelyhez Neil Friedman nagyon jól ért, úgyhogy jó kezekben vannak - tette hozzá Tóth Barnabás.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×