Infostart.hu
eur:
363.95
usd:
311.07
bux:
0
2026. április 29. szerda Péter

Meghalt Tarján Tamás

Életének 69. évében, szeptember 24-én, vasárnap éjjel elhunyt Tarján Tamás József Attila-díjas irodalomtörténész, egyetemi tanár, színikritikus, dramaturg - közölte kedden az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara a honlapján.

Tarján Tamás 1949-ben született Budapesten. Huszonnégy évesen kezdett tanítani a Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszéken és haláláig a tanszék oktatója maradt. Az irodalmat és a színházat életanyagaként szenvedélyesen szerette. Ez a szenvedély sugárzott belőle minden pillanatban, amikor a katedrán állt, vagy a szemináriumi teremben a hallgatókkal beszélgetett - írták a honlapon.

Irodalomtörténészként főleg a kortárs magyar irodalommal és drámával foglalkozott, és rendszeresen írt színházi és filmkritikákat is, melyek önálló kötetekben is megjelentek.

1986-ban József Attila-díjat kapott, 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki. Utolsó kötete A Nyugat égtájai - avagy: Vigasz az irodalomban? címmel 2016-ban jelent meg a Pont Kiadónál.

Címlapról ajánljuk

Van némi bizonytalanság abban, hogy mit érnek el a Tisza konkrét adómódosítási tervei

Egyelőre bizonytalan, hogy mekkora hatást gyakorolhatnak a gazdaságra és a költségvetésre a leendő Tisza-kormány adócsökkentési tervei – vélekedett az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója.
inforadio
ARÉNA
2026.04.29. szerda, 18:00
Szűts Ildikó
a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. vezérigazgatója
Ma alaposan felpörögnek az események a tőzsdéken - Mutatjuk, mire kell számítani

Ma alaposan felpörögnek az események a tőzsdéken - Mutatjuk, mire kell számítani

Pörögnek az események a tőzsdéken, az amerikai technológiai szektor tegnap megszenvedte, hogy lapinformációk szerint az OpenAI nem tudta teljesíteni belső bevételi és felhasználói céljait. A szektor emellett újabb teszt elé néz ma, hiszen többek között az Alphabet, az Amazon, és a Meta is ma teszi közzé első negyedéves számait. Ráadásul a Fed kamatdöntése is ma lesz, amin a piaci várakozások szerint tartani fogják a kamatszintet. Az iráni háborúról pedig még nem is beszéltünk, ahol továbbra is nagy a bizonytalanság a háború lezárása kapcsán, és lapértesülések szerint Donald Trump már a Hormuzi-szoros hosszabb távú blokádjára készül. Ráadásul az olajpiaci helyzet az is komplikálja, hogy az Egyesül Arab Emírségek tegnap bejelentette kilépését az OPEC-ből, a világ legnagyobb olajtermelőit koordináló szervezetből. A tőzsdéken eközben bizonytalanság látszik, a tegnapi amerikai esés után ma felemás hangulat volt jellemző az ázsiai piacokon, és a határidős indexek állása alapján Európában is iránykeresés jöhet. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×