Nem sikerült az új Guy Ritchie-film – állítja a kritika. A Sherlock Holmes-filmek, A Ravasz, az Agy és a két füstölgő puskacső és a Blöff rendezője most alaposan melléfogott. A Sherlock-sztori folytatásaként ismét London a főhőse az új filmnek, annak ellenére, hogy az Arthur Király – A kard legendájában
nem szerepel ez a város. Az ítészek szerint nem az a baj, hogy Ritchie lazán kezelte a legenda történetét, még az is megbocsájtható, hogy a kerekasztal lovagja egy kungfu-bajnok, de sajnos a film nélkülözi a humort, sablonos a történetvezetés és a markáns arcélű főszereplőnek is csak két érdeme van. Az Arthur királyt alakító Charlie Hunnam vitathatatlanul helyes és kifogástalan izomzatú, másrészt képes kirántani egy kardot a sziklából. A fantasy elemeket gengszterfilmes klisékkel vegyítő akciómozi másik főhőse Vortigern, a gaz trónbitorló. Jude Law a kritika szerint élvezi a rajzfilmeket idéző gonosz király alakítását, de kevés mozgásteret enged neki a karakter. A Gyűrűk Urát koppintó látvány talán kárpótolhatja a nézőket a sekélyes történetért és játékért, de leginkább abban reménykedhetnek, hogy most annyira lehúzták a filmet, hogy ehhez képest kellemes meglepetést fog okozni, ha mégis jegyet váltanak rá.
A héten számos más mozi pótolja a Guy Ritchie-film elmaradt eszementségét. Például a miskolci CineFesten nagy közönségsikert hozó, mostantól a mozikban is látható új-zélandi film, a Vademberek hajszája.
Taika Waititi filmje egy problémás, erősen túlsúlyos kamasz története. A tizenhárom éves árva kölyök a nevelőintézet előtti utolsó állomásként egy világvégi tanyán élő párhoz; egy negédes nevelőanyához és a szófukar, mogorva nevelőapához kerül. A fiú, aki eddig soha nem találta a helyét, csodás módon közegére lel ebben a családban, még egy kutyát is kap, de egy váratlan tragédia véget vet az idillnek, a fiút visszavinnék az árvaházba. Ő azonban saját kezébe veszi a sorsát; nekivág az őserdőnek, a mogorva fickó pedig vele tart. Innen elszabadul az őrület, a kritikusok szuperlatívuszokban beszélnek a film spontán eszementségéről és a két főszereplő, az ifjú Julian Dennison és Sam Neill játékáról.
Meglehetősen eszement történet a családi kalandokat rejtő Ó, anyám!
című film Amy Schumer és Goldie Hawn főszereplésével. A lányt csúnyán ejti a pasija, de a jegy már megvan a luxushajóra, így hát anyjával elindul Dél-Amerikába. Hamar emberrablók csapdájába esnek, de csalánba nem üt a mennykő alapon inkább az emberrablóknak lehet félnivalójuk. Az előzetes jó szórakozást ígér.
A héten egy másik családi történet is a mozikba kerül, abban a ködös és szürke Varsóban találjuk magunkat. A hetvenes évek közepétől harminc éven át követi nyomon az Utolsó család című film a kultikus lengyel festő és fotográfus Zdzisław Beksiński és családja életét. Az apokaliptikus és lidércnyomásszerű képeket készítő Beksinski életét sok humorral tálalja az alkotás. Bár ez az élet a lengyelországi gázkamrák árnyékában fogant művészettel és az öngyilkosságokkal, gyilkosságokkal szegélyezett életúttal valójában egy vérfagyasztó történet.
Három családi film is a mozikba kerül a héten. A Csápi, az óceán hőse egy feledhető Némó nyomában koppintásnak tűnik, az előzetesbe nem jutott egy valamirevaló poén sem, így a filmtől sem sokat remélhetünk.
Jóval ígéretesebb a Ricsi a gólya című animáció. A címszereplő Ricsi ugyanis nem gólya, hanem veréb, aki identitásválsággal küzd és gólyának képzeli magát és képzelt családja után kíván repülni Afrikába. A nagy kalandba egy elmagányosult bagoly és egy tériszonyos papagáj siet segítségére.
Szerencsére egyre több természetfilm kerül mozikba az utóbbi időben. Most egy újabb gyöngyszem érkezett, a Vad Észak – Mese az ezer tó országáról című finn alkotás. Egy nehéz nap délutánján nincs is pihentetőbb, mint besimulni egy hűvös moziterem puha székébe és élvezni a csöndes, békés, lenyűgöző tájakat.
