Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Középpontban a pásztorélet a Mesterségek ünnepén

A pásztorok élete kerül a középpontba az idei Mesterségek ünnepén. Az esemény augusztus 20-án, csütörtökön kezdődik és 23-án, vasárnap zárul a budai Várban.

Az idén 29. alkalommal megvalósuló rendezvényen az érdeklődők a még élő, ám ritka kézműves hagyományokkal ismerkedhetnek meg. Mindemellett nép- és világzenei koncertek, táncházak, kézműves vásár és gyermekprogramok is várják a látogatókat - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a Várkert Bazár felkérésére augusztus 20-án nyílik meg a Testőrpalotában az Örökség és újítás című kiállítás, amely a Népművészeti Egyesületek Szövetségének legkitűnőbb mestereinek alkotásaiból válogat a hagyományőrzés és az újragondolás párosítása jegyében. A kiállítás november 22-ig tekinthető meg.

Az idei Mesterségek ünnepe a pásztorélet misztikus világát emeli ki a hagyományok sorából. Bekukkanthatunk egy valósághű pásztorhajlékba, kézbe vehetjük az egykori pásztorok kedvelt hangszereit, belekóstolhatunk jellegzetes ételeikbe. A pásztoremberek kézművestudásukról is ismertek, foglalatosságaik közt megtalálhatjuk a csont- és szarufaragást, a szűr- és subakészítést, a bőrművességet - mindezen mesterségek művelői és alkotásai láthatók lesznek a várban a szervezők szerint.

A rendezvényen főzőbemutatók, néprajzi előadások, mesék, koncertek, bábszínházi előadások, tánc- és énektanulás, pásztorjátékok is várják a látogatókat.

A közönség találkozhat a Langaléta Garabonciásokkal, Gulyás László mesemondóval, a Szigony zenekarral, valamint Fekete Dávid vásári bábjátékos Vitéz László-bábelőadásával. A gyerekek számára lesz csuhézási, gyékényezési, agyagozási lehetőség, de aki szeretne, készíthet báránykát, ostort, kukoricaállatkát is. A Savoyai-teraszon is népi játékok szórakoztatják majd a legkisebbeket.

Az idei díszvendég Spanyolország; mestereik a kézműves hagyományokat és kultúrát kiemelten ápoló régióból, Extremadurából érkeznek. A budai Várban egyebek közt spanyol ékszerkészítők, üvegfestők, cipészek, bőrdíszművesek, fazekasok alkotásaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Külföldi mestereket még más országokból is várnak a szervezők: ízelítőt kap a látogató Algéria, Törökország, Kirgizisztán és Üzbegisztán népművészetéből.

A Népművészeti Egyesületek Szövetsége által megrendezett eseményen színpadra lép mások mellett Lajkó Félix, a Muzsikás Együttes, Szirtes Edina és a Fabula Rasa, az Etnofon, a Kerekes Band.

Lemezbemutató koncertet tart Kubinyi Júlia, fellép a torontói Kodály Néptáncegyüttes és a lengyel Jantar Népdalegyüttes. A programok két színpadon láthatók, a Korona Színházban kamarazenei és utcaszínházi produkciók mellett divatbemutatót is tartanak.

A fesztiválon a hagyományos finomságok mellé odakerülhet a tálcára a zalai dödölle, a töki pompos és a kürtőskalács is, és a kínálatban megtalálhatók a kézműves sajtok.

Mint a közleményben áll, a Mesterségek ünnepe is helyet kapott az Európa legrangosabb művészeti eseményeit értékelő EFFE (Európa a Fesztiválokért, a Fesztiválok Európáért) minősítésben, így 2016-ig viselheti az Európai Fesztiválszövetség (EFA) rangos elismerésének védjegyét.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×