Infostart.hu
eur:
388.63
usd:
329.89
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Film készülhet Julian Assange történetéről

Sajtóértesülések szerint hollywoodi filmstúdiók versengenek azért, hogy filmet készíthessenek Julian Assange-ról, a Wikilieaks alapítójáról.

A nehézséget azonban nemcsak az jelenti, hogy megfelelő színészt találjanak, hanem az is, hogy a történet egyelőre nyitott - jegyezte meg a filmtervekről a The Wall Street Journal című amerikai lap.

A nemi erőszakkal vádolt Assange több mint egy éve harcol az ellen, hogy Nagy-Britannia kiadja Svédországnak. Attól tart ugyanis, hogy a svédek aztán kiszolgáltatják őt az Amerikai Egyesült Államoknak, ahol a bizalmas Wikilieaks-iratok megszellőztetése miatt halálbüntetés fenyegetheti. Az ausztrál újságíró, kiadó és programozó néhány hete Ecuador londoni nagykövetségén keresett menedéket.

"Egy film nehéz vállalkozásnak bizonyulhat, mert még sok mindent meg kellene írni a történetről " - vélekedett Holly Bario, a Dreamworks Filmstúdió produkciós vezetője.

Sajtóközlések szerint a Time Warner, a Universal Pictures, az Annapura Pictures és egy berlini produkciós cég is érdeklődik a megfilmesítés iránt.

Assange egyelőre nem adta el a történetéhez fűződő jogokat, következésképpen a stúdiótervek jobbára csak a 41 éves Wikileaks-alapítóról írt könyvekre támaszkodhatnak.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 22. 16:23
×
×
×
×