Szeretem magam elé képzelni, mondjuk csak úgy zárójelben, azt a jelenetet, amikor a mennyei atya mondja a fiának: gyere, fiam, itt ezek a Földön annyi disznóságot csinálnak, egyfolytában háborúznak, meg adják-veszik egymást, el kéne menni,k megváltani ezeket. Kicsit meg kéne magyarázni nekik a szeretet parancsát, biztos nekik is jobb lenne úgy.

És, hogy Jézus Krisztus erre mit mond? Persze, nagyszerű, apu! Már rég gondolkodtam én ezen. Sutty, le a Földre, és hihetetlen nagy feladat, nem? Szembe menni az emberiség rohanó szekerével, és azt mondani, na jó, eleget cirkuszoltatok, kellemetlenkedtetek egymásnak, meg kéne tanulni szeretni a másikat, tisztelni, nem? Hihetetlen!

Jézus meri vállalni, mezítláb, üres kézzel eljön, nincsen felszerelve semmiféle laptoppal, ezzel-azzal, csak úgy üres kézzel nekiáll megváltani a világot. Nem nyafog, nem hisztizik, nem keresi azt, hogy miért nem lehet ezt megvalósítani, elérni, bátran szembe megy, és jön nagycsütörtök, nagypéntek, és hihetetlen nagy pofonokat kap, de feltámad, és újra kezdi. Mária Magdolna, kicsi szívem, menj, szólj a többieknek, találkozunk Galileában, folytatjuk ott, ahol abbahagytuk.

Azt gondolom, hogy minden ember számára, aki feladatot kap, Jézus Krisztus példája lehet egy csodálatos szép iránytű. És azt látom, hogy az emberiség nagyjai, népünk nagyjai valahogy hasonlóképpen álltak a feladatokhoz. Mertek. Bíztak a Jóistenben. Hittek önmagukban és nekimentek a feladatnak.

Mindenki előtt feladat van. A feladat jó, Isten ajándéka. Feladat által önmagadat valósítod meg, mert mikor Mária elvesztette 12 éves kis Jézusát, feladat volt megkeresni. Leülhetett volna, és azt mondhatta volna: Isten adta, Isten elvette, majd csak lesz valahogy. De akkor most nem lenne tele a világ Mária-szobrokkal, nem? Tehát Mária elindult, és a kis gyertyájával, József kezét szorongatva addig kereste Jézust, míg megtalálta.

Azt gondolom, hogy nem szabad feladnunk soha. A gyerekeknek, az árva gyerekeknek mindig azt szoktam mondogatni: lehet, hogy lőttek már néhány gólt neked, de ne add fel! Bízzál, menj neki! Menj szembe a feladattal, meg tudod te ezt oldani!

Isten nem puliszkát teremtett, minden egyes ember Isten csodája, remekműve. Selejtet nem teremt, te sem vagy az. Nem hiszem, hogy Isten valamit kispórolt volna bárkiből, mindenkibe apait-anyait belehelyezett. Merj hinni, bízni erővel, szeretettel, jósággal, bölcsességgel. Mindazt, amit Isten a tarisznyádba belerakott, használd fel és indulj el.

Sokszor mondtam a gyerekeknek is: nem hiszek egy olyan Istenben, aki képes lenne egy embert vagy egy nemzetet olyan zsákutcára, vakvágányra vezetni, ahonnan ne lenne tovább. Nagyon-nagyon disznóság lenne ez a Jóisten részéről. Hiszem, hogy a XXI. században az erdélyi magyarság, a Kárpát-medencei magyarság Trianonnal, '56-tal, mindennel a nyomában nincs zsákutcában. Van tovább, van remény, van megoldás. Most tényleg fogy a kőolaj, szennyezzük a világunkat, tele vagyunk feszültségekkel meg agresszióval, ez mind igaz. Ezekre kell választ, megoldást találni.

És az ember téved, az ember megbotlik és elesik. Errefelé jövet olyan jó volt, hogy a GPS mondta: menjek jobbra, aztán balra, és nem azzal kezdte az a kis elektromos kütyü, hogy jaj, Csaba testvér, milyen ló vagy, nem megmondtam, merre menj, és ha nem figyelsz, akkor befejezem a veled való együttműködést. Nem, azt mondta: újratervezés. Olyan jólesett, és az is, hogy a mellékutcából is el tudott hozni ide. Igaz, csak egy-két perccel a megbeszélt idő előtt, de azért itt voltam.

Bíznunk kell Istenben, hinnünk kell abban, hogy szeret bennünket, és azt szeretné, hogy hegyeket mozgassunk meg. A teremtés kezdetén, a bűnbeesés előtt mondta a Jóisten, hogy szaporodjatok, sokasodjatok, hajtsátok uralmatok alá ezt a Földet. És hiszem, hogy ez olyan feladat, amire valóban lehetőségünk van. Nem tudom elképzelni azt a pedagógust vagy felnőttet, aki a gyereknek olyan feladatot adna, amire nincs megoldás, nincs válasz. Tehát hiszem, hogy igen, ha Isten ezt a feladatot ránk bízta, akkor képesek vagyunk megoldani.

Olyan jó látni nálunk is, hogy egy-egy gyerek elindul, tipeg-topog, hóna alá nyúlsz, drukkolsz neki, bátorítod, egyszer csak talpra áll, és elindul. Aztán megszólal a telefon az ember zsebében, és azt mondja: "Csaba testvér, megvan a diplomám. Két perce jöttem ki Kolozsvárott az egyetemről, és buli. Közgazdász vagyok!".

Igen, hiszem, hogy van tovább. És ez a hit hozott el ide, ez ad erőt nekem ahhoz, hogy nap, mint nap újból és újból felkeljek. És nektek is ez a hit kell, hogy erőt adjon. Lehet, hogy a számok, a statisztikák mást mutattak, de akkor is azt kell, mondjad, hogy hiszek. Hiszem, hogy az Isten lehetetlent nem kér tőlem, és meg tudom ezt valósítani.

Az egyik feladat, amelyet kaptam, az volt, hogy felépítsem Szovátán a Szent Józsefről elnevezett gyermekvédelmi központot. Volt egy ház, egy fából épített magtár, sajnáltam lebontani, és arra gondoltam, egy kicsit javítgatunk rajta, és hamar kész leszünk. Aztán nagycsütörtök éjszakáján kigyúlt, és leégett az egész. Azt, hogy valaki segített-e, vagy hogyan történt a dolog pontosan, talán majd fentről meg fogjuk tudni, de tény, hogy ott álltam az égő épület előtt, és nagyon kicsinek éreztem magam. Azon tűnődtem, hogy tudok ilyen ügyetlen lenni, miért nem tudtam vigyázni, és talán a legjobb lenne valahol, egy kis plébániának a fürdőkádjába beülni, és keresztrejtvényt fejteni. Csinálja, aki akarja, jól elvagyok, minek fontoskodjam, meg izzadjak, egyáltalán kinek hiányzik ez?

Ott álltam nagypéntek hajnalán a ropogó tűz mellett, és az volt az érzésem, hogy a gonosz lélek pontosan ezt szeretné, azt, hogy üljek le valahova, és dobjam be a törülközőt. És akkor egyből úgy felágaskodott valami bennem: na csucsut, ebből nem eszel! Nem dobom be a törülközőt. Újraépítem, azért is.

Engem nem küld padlóra a gonosz lélek, az elkeseredettség, a kishitűség, a reménytelenség. Ez már hat éve volt, és azóta nemcsak újraépült ez a ház, hanem most 130 gyerek él benne, és sokkal, de sokkal szebb, egészségesebb, tisztább és nagyobb lett, mint ahogy azt én az elején gondoltam.

Biztos a ti életetekben is lesznek ilyen nagycsütörtökök, nagypéntekek, ilyen tüzek vagy kudarcok, de tudnod kell azt, hogy a gonosz lélek szeretne padlóra küldeni benneteket. Szeretne kivonni benneteket a forgalomból, szeretné, hogy veletek ne kelljen számolnia. Ne adjuk meg ezt az örömöt a gonosz léleknek! Merjük megfogni újból és újból a Jóisten kezét, és merjünk elindulni. Higgyünk abban, hogy sikerülni fog.

Biztos, hogy Isten mellettetek van, szeretne partner lenni a világ továbbteremtésében. Az ember nagysága éppen ez, hogy az élő Isten szövetségese, partnere lehet a világ továbbteremtésében. És azt gondolom, hogy Õ nem fog félreállni mellőletek, veletek lesz. Merjetek elindulni, merjetek hinni, és ezeket a diplomákat, amiket a kézbe vesztek, merjétek felhasználni ezerrel a magatok, a népünk, mindannyiunk javára. Köszönöm, hogy meghallgattatok!

(A szöveg a Mathias Corvinus Kollégium évzáróján elmondott beszéd szerkesztett változata.)