eur:
393.77
usd:
365.37
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Évszakváltás a könyvpiacon - újak és színesek a Bookline sikerlistáján

Valami lehet a tavaszi levegőben, hiszen a Bookline márciusi toplistáján szereplő ötven könyvnek közel a fele abszolút újdonság és a lista nemcsak friss, hanem rendkívül színes is. A Top 10-ben találhatunk politikai témájú írást, fejlődésregényt, mesekönyvet, vámpír sztorit, de Dzsingisz kán élete és a Tízparancsolat értelmezése is nagy kedvenc lett a magyar olvasók körében.

Újoncként rögtön az első helyen landolt Paul Lendvai Az eltékozolt ország című könyve, amely a magyar demokrácia politikai történéseinek miértjeit feszegeti, míg Fejős Éva Dalma című regénye már négy nap után a 2. hely büszke tulajdonosa lett. Az írónőt nem kell bemutatni a magyar olvasóközönségnek, a címszereplő pedig a Cuba Libréből lehet ismerős.

Ugron Zsolna Úrilányok Erdélyben és a Logue-Conradi írópáros A király beszéde című regénye is kitartóan őrzi pozícióját a Top 5-ben. A sólyom kinyújtja karmait című regényével feszült mongol kalandokat ígér olvasóinak, Böjte Csaba ferences szerzetes az Iránytű a végtelenhez című munkájával a Tízparancsolat vallásfilozófiai labirintusában kínál navigációt az olvasóknak.

Stieg Larsson továbbra is a lista veteránja: két könyve több mint 250 napja szerepel a listán, míg A tetovált lány pár nap híján két éve ostromolja a magyar olvasók szívét.

A könyvek számát tekintve Bartos Erika a csúcstartó négy Bogyó és Babóca könyvvel. Két pszichológus, Bagdy Emőke és a nemrég elhunyt gyermeklélektani szaktekintély, Ranschburg Jenő két-két könyvvel képviselteti magát. Ranschburg Jenő mindkét könyve újdonságnak tekinthető: A szülők könyve és A serdülés gyötrelmei ahhoz ad hasznos tanácsokat, hogy miként segíthetjük csemeténket vagy kamasz gyermekünket az egészséges és értékes felnőtté válás folyamatában.

pozíciószerzőcímkiadóváltozás...napja a listán
1Paul LendvaiAz eltékozolt országNoran Libro Kiadóúj12
2Fejős ÉvaDalmaUlpius-házúj4
3Ugron ZsolnaÚrilányok ErdélybenUlpius-ház-1117
4Logue, Mark - Conradi, PeterA király beszédeGabo Kiadó671
5Bagdy E. - Koltai M. - Pál F. - Popper P.A belénk égett múlt - Elengedés, megbocsátás, újrakezdésKulcslyuk Kiadó-438
6Bartos ErikaBogyó és Babóca kertészkedikPozsonyi Pagonyúj26
7Böjte CsabaIránytű a végtelenhezHelikon Kiadóúj11
8Mead, RichelleÖrök kötelék - Vámpírakadémia V.Agave Könyvekúj8
9Lőrincz L. LászlóA sólyom kinyújtja karmaitStudium Plusz Könyvkiadóúj28
10Ortner, GerlindeGyógyító mesékMóra Kiadó-741
11Grecsó KrisztiánMellettem elférszMagvető Könyvkiadó-644
12Feldmár AndrásSzabadíts meg a Gonosztól!Jaffa Kiadóúj28
13Young, William P.A viskóImmanuel Alapítvány-6283
14Picoult, JodiHázirendAthenaeum 2000 Kiadóúj28
15Hoyt, ElizabethKísértésGeneral Press Kiadóúj7
16Auel, Jean M.A Barlangi Medve népeUlpius-házúj26
17Byrne, RhondaAz ErőÉdesvíz Kiadó-5138
18Larsson, StiegA lány, aki a tűzzel játszikAnimus Kiadó-3270
19Larsson, StiegA kártyavár összedőlAnimus Kiadó-1269
20Faber, Adele - Mazlish, ElaineBeszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmeséljeReneszánsz Könyvkiadó-3116
21Popper PéterLélekrágcsálók - Válogatás Popper Péter legjobb írásaibólKulcslyuk Kiadó-17107
22Larsson, StiegA tetovált lányAnimus Kiadó1696
23Millan, Cesar - Peltier, Melissa JoA csodálatos kutyadokiGabo Kiadó-1763
24Spencer, BudKülönben dühbe jövök - ÖnéletrajzNyitott Könyvműhely-16130
25Frost, JoSzuperdadaPark Kiadó-1149
26Ranschburg JenőSzülők könyve - A fogantatástól az iskolakezdésigSaxum Kiadóúj8
27McCarthy, CormacVad lovakMagvető Könyvkiadóúj26
28Follett, KenA titánok bukásaGabo Kiadó-9187
29Varró DánielAkinek a lába hatos - Korszerű mondókák kisbabáknakManó Könyvek-3148
30Gilbert, ElizabethEat, Pray, Love - Ízek, imák, szerelmekUlpius-ház12168
31Byrne, RhondaThe Secret - A titokÉdesvíz Kiadó-481
32Szendi Gábor - Mezei ElmiraPaleolit szakácskönyvJaffa Kiadó-10134
33Ranschburg JenőA serdülés gyötrelmei - Már nem gyerek, még nem felnőttSaxum Kiadóúj19
34Indriðason, ArnaldurHideg nyomonAnimus Kiadóúj12
35Singh, NaliniVonzódás - Egy világ - két faj - állandó küzdelem 1.Egmont-Hungary Kft.új28
36Bartos ErikaBogyó és Babóca segítPozsonyi Pagony-337
37Child, LeeMegérte meghalniGeneral Press Kiadóúj29
38Ulickaja, LjudmilaElsők és utolsók - Válogatott elbeszélésekMagvető Könyvkiadóúj27
39Márai SándorHarminc ezüstpénzHelikon Kiadóúj17
40Váncsa IstvánLakomaVince Kiadóúj24
41Wade, Paul "Coach"FegyencedzésJaffa Kiadóúj2
42Bagdy EmőkeHogyan lehetnénk boldogabbak?Kulcslyuk Kiadó-17171
43Hay, Louise L.Éld az életed! - Lehetőségeink korlátlanok!Édesvíz Kiadó-981
44Bartos ErikaBogyó és Babóca süteményeiPozsonyi Pagonyúj6
45Pál FerencA függőségtől az intimitásig - Vágy, élmény, kapcsolatKulcslyuk Kiadó-24163
46Hanh, Thich NhatZamat - Tudatos étkezés, tudatos életJaffa Kiadó-3554
47Kiss ÁdámSzütyiőUlpius-ház-19123
48Bárdos AndrásVágó István - Kinyitom a számat!BBMS Kiadó Kft.új8
49Frei TamásA MegmentőUlpius-ház-33176
50Bartos ErikaBogyó és BabócaPozsonyi Pagony-2048

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×