Infostart.hu
eur:
359.85
usd:
309.44
bux:
131460.2
2026. május 21. csütörtök Konstantin

Az UNICEF javára adnak karácsonyi jótékonysági koncertet a Nemzeti Filharmonikusok

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar az UNICEF javára rendez jótékonysági hangversenyt kedden, a Művészetek Palotájában. Az együttes, amely az UNICEF magyarországi jószolgálati nagykövete, az esten Bach h-moll miséjét adja elő. A részletekről Kocsis Zoltánt, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatóját kérdeztük.

Az UNICEF javára rendez jótékonysági hangversenyt kedden, a Művészetek Palotájában a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és azzal együtt a Nemzeti Énekkar is. Ez a koncert, illetve az UNICEF-nagykövetség ugyanazt jelenti számomra, mint a Gyermekmentő Szolgálatnál végzett tevékenységem - mondta az InfoRádiónak Kocsis Zoltán, az együttes főzeneigazgatója, az UNICEF jószolgálati nagykövete.

Hozzátette: a maga módján próbál enyhíteni a szenvedéseken, "elősegíteni játszóterek építését, megakadályozni óvodák bezárását, befizetni napközis ebédeket..." Rengeteg célra lehet felhasználni azt a pénzt, amit ezzel gyűjtünk - szögezte le a karmester.

Kocsis Zoltán szerint Bach h-moll miséje olyan közönségvonzó darab, amelynek a meghallgatása után "másképp kel föl a székből az ember". Úgy látja, karácsony lévén nem lett volna ennél jobb választás.

Jövőre, 2009-ben a Nemzeti Filharmonikusok fontosabb fellépései közt lesz egy Kanári-szigeteki fesztivál, ahol két koncertet adnak, az egyik Las Palmasban, a másik Tenerifén. Áprilisban spanyol turnéra indulnak, továbbá lemezre veszik Richard Strauss korai műveit - vázolta a karmester.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Benyújtotta az első Alaptörvény-módosítási javaslatát a Tisza Párt. A javaslat korlátozná a miniszterelnöki megbízatás hosszát. Emellett „lépéseket tesz” a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése felé, és azt is rögzíti, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) vagyona nemzeti vagyon.

Elon Musk sorban bukja a pereket, de nem áll le

Legyőzte volt mentorát a bíróságon Sam Altman, az OpenAI igazgatója. Elon Musk viszont nem hajlandó elfogadni a vereséget. A milliárdosnak akkora a vagyona, hogy megengedheti magának, hogy több pert is elveszítsen, vagy fellebbezzen.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×