A gyógykezelés alatt álló József Attila 1936 májusában írta Szabad ötletek jegyzéke két ülésben című művét. Ekkor lángolóan szerelmes volt Gyömrői Editbe, a kezelőorvosába. József Attila saját akaratából írt Gyömrői Editnek egy naplót, valószínűleg az vezérelte, hogy fölbosszantsa a nőt, akire haragudott, mert nem viszonozta a szerelmét. A mű minden egyes sorából lüktetően lehet érezni egy nagyon tehetséges és magát elveszettnek érző ember szeretetéhségét, a magány érzetét, a sóvárgást egy teljesebb élet iránt. Ezek mind olyan érzések, amelyek leugranak a lapról, és átölelik az embert, mert hasonló problémával küzd véleményem szerint majdnem mindenki. A magány szele mindenki körül ott kavarog, a szeretetéhség csillapíthatatlan, az elveszettség érzése is fölmerül még a legsikeresebb emberekben is.

Mennyiben különbözik ez a mostani, Pinceszínházban tartott előadás a korábbi József Attila-esttől, amely a Radnóti Színházban volt?

Nagy különbség, hogy ott fülhallgató segített a tolmácsolásban. Én mikroportba beszéltem, és minden néző a saját fülhallgatóján keresztül hallotta a szöveget. Olyannak tűnt, mintha egy fülbe gyónás lenne.

Változást jelent tovább, hogy van egy húszperces bevezetés. Miért érezte ezt szükségesnek?

Akkoriban, amikor én ezt a Radnótiban adtam elő, nagy reneszánsza volt József Attilának, és különösen ennek az anyagnak. Sokan ismerték, tehát feltételezhettem azt, hogy akik beülnek, azok pontosan tudják, hogy mi következik, ezt most kevésbé hiszem. Szükségesnek éreztem azt, hogy a nézőket tájékoztassam arról, mit fognak hallani. Ez egy kevéssé ismert József Attila-anyag, bizalmas természetű, hiszen egy gyógykezelésnek a része, egy terápiás napló, és vita van arról, hogy ez a publikumra tartozik-e. Ezeket egybevetve azt gondoltam, nem árt, ha a nézők tudják azt, mi vár rájuk. Amikor annak idején ezt olvastam, olyan repülő boldogságot, eufórikus megkönnyebbülést, örömöt éreztem, mint egy gyónás után. Igazi katartikus élményem volt, és nemhogy rontott volna azon a József Attila-képen, ami addig kialakult bennem, hanem azt kiegészítette, teljesebbé és szeretnivalóbbá tette. Azt gondolom, hogy másokra, a közönségre is ilyen hatással kell legyen, mert olyan az anyag természete. Valami olyan viszony van köztem és az előadás között, ami teljesen szokatlan és alig definiálható. A mű igazán akkor jó, ha én olyan hullámhosszon vagyok lelkileg, amilyet megkíván József Attila anyaga, és ha ez rendben van, akkor nem lehet máshoz hasonlítani, mint egy olyan társaságbeli találkozóhoz, ami igazán kedvemre való.

Az előadásban a Szabad ötletek jegyzéke mellett ismert versek is szerepelnek. Ezek hogyan kerültek bele?

Amikor az előadást bemutatuk a Radnóti Színházban, akkor még az államapparátus nem engedte, hogy színpadról elhangozzék az anyag. Azt mondták Bálint Andrásnak, akit akkor neveztek ki a Radnóti Színház igazgatójának, hogy nem engedik így bemutatni, viszont én csinálhatnék egy olyan estet, amelyben versek szerepelnek és a Szabad ötletek jegyzékéből elhangzik majd néhány, általuk engedélyezett részlet. Az lett a megoldás, hogy beletettünk néhány verset a Szabad ötletek jegyzékébe. Azt már nem firtatták, hogy milyen arányban, hanem belenyugodtak, és megadták az engedélyt. A versek így kerültek bele, de miután ilyen sokszor elmondtam, ezek nekem már olyanok, mintha a jegyzékkel együtt íródtak volna.