Infostart.hu
eur:
352.65
usd:
304.62
bux:
135198.65
2026. június 12. péntek Villő

Új vezetője van a 100 Tagú Cigányzenekarnak

Buffo Rigó Sándor lett a 100 Tagú Cigányzenekar elnöke. Az együttest eddig Raduly József vezette.

Buffo Rigó Sándor elmondta, hogy a közgyűlés döntése szerint az együttes hivatalos neve 100 Tagú Cigányzenekar Országos Kulturális és Közművelődési Egyesület lett.

Az alapszabályt a kornak megfelelően kellett módosítani. Szándékukban áll, hogy a megfelelő jogi alap megteremtése után oktatást is indítunk – tette hozzá.

Az új elnök elmondása szerint a zenekar anyagi helyzete "nem rózsás", de a kulturális minisztériumtól ígéretet kaptak arra, hogy a jövőben az eddigieknél nagyobb anyagi támogatáshoz jutnak.

Címlapról ajánljuk
Mindkét sofőrt elnyomhatta az álom – A rendőrség bejelentést tett az M1-horrorról

Mindkét sofőrt elnyomhatta az álom – A rendőrség bejelentést tett az M1-horrorról

Elalvás okozhatta mindkét súlyos balesetet péntek hajnalban az M1-es autópályán – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Hároméves csúcson a napraforgóolaj globális ára : mutatjuk, mennyibe kerül most egy liter itthon

Hároméves csúcson a napraforgóolaj globális ára : mutatjuk, mennyibe kerül most egy liter itthon

Rég nem látott szinten a napraforgóolaj világpiaci ára és ennek nyoma már a hazai boltokban is meglátszik. A hat nagy kiskereskedelmi láncban már átlagosan 840 forint fölött kell fizetni egy literért, a KSH pedig 860 forintos átlagárat mér. A drágulás fő oka, hogy a fekete-tengeri térségben – elsősorban Ukrajnában – gyengébb volt a napraforgótermés, miközben a háborús kockázatok és szállítási nehézségek tovább fokozták a piaci bizonytalanságot. Az egész növényiolaj-piac feszessége, az energiaárak és a bioüzemanyag-kereslet is felfelé húzták az árakat. A boltokban ugyanakkor 800 forint alatt is találni napraforgóolajat, a minimálárak 745 és 789 forint között szóródnak az egyes láncoknál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×