Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
325.09
bux:
145359.92
2026. november 2. hétfő Achilles
Woman driving a modern car while wearing smart AI sunglasses, showcasing connected technology.
Nyitókép: Artur Debat/Getty Images

Norvégia az asztalra csap okosszemüveg-ügyben

A norvég kormány be fogja tiltani az eszközök arcfelismerő funkciójának használatát közterületeken annak érdekében, hogy ne lehessen embereket a tudtuk nélkül megfigyelni.

Bejelentette a norvég kormány kedden, hogy szabályozni kívánja az okosszemüvegek használatát, és tervei szerint az arcfelismerő funkciójuk alkalmazását nyilvános helyeken be is tiltja.

Az okosszemüvegekkel egyebek mellett fényképeket és videókat lehet készíteni, zenét lehet hallgatni, telefonhívásokat fogadni és küldeni, szöveget idegen nyelvre fordítani, szöveget vagy térképeket a látómezőben megjeleníteni, illetve mesterséges intelligencián alapuló „asszisztenssel” kommunikálni.

Karianne Tung digitalizációért felelős norvég miniszter közleményében hangsúlyozta, hogy védelmezni kívánják az új technológiáknak kitett személyek magánéletét,

ezért tervezi a jelenleginél szigorúbban szabályozni az okosszemüvegek és a hasonló készülékek használatát, így a arcfelismerő funkció alkalmazását nyilvános helyeken.

A miniszter közölte, hogy a tervekben szerepel egy olyan szakértőcsoport létrehozása is, amely tanácsot ad a kormánynak a fogyasztóknak az új technológiák felhasználásával szembeni védelme terén, és felszólította a közszférát és magánszektort, hogy gondolkodjanak el a területtel kapcsolatosan saját szabályokról.

„Egyre világosabban látszik az a tendencia, hogy mesterséges intelligenciát csatlakoztassanak a szemüvegekbe, fejhallgatókba, sisakokba és más, naponta használt termékekbe épített kamerákhoz és mikrofonokhoz.

El kell kerülnünk, hogy ezeket az eszközöket bárkinek a megfigyelésére használják fel nyilvános helyeken”

– hangsúlyozta Karianne Tung. Finn Lutzow Myrstad, a Norvég Fogyasztók Tanácsának az informatikai politikáért felelős vezetője üdvözölte a kormány kezdeményezését, és felszólította a kereskedőket, függesszék fel az okosszemüvegek forgalmazását, amíg nem tisztázódik a jogi háttér.

A Meta már kidolgozott okosszemüvegekben alkalmazható arcfelismerő funkciót, és csak idő kérdése Myrstad szerint, mikor alkalmazzák a szemüvegekben. Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy az arcfelismerő funkció betiltása ezekben az eszközökben nem tudja megakadályozni, hogy másokról a tudtuk nélkül felvételt készíthessenek.

Címlapról ajánljuk
Két lépcsőben nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter napirend előtti bejelentései
cikkünk frissül

Két lépcsőben nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter napirend előtti bejelentései

A kormányfő megfogalmazása szerint a kommunista államhatalom behatolt a családok és a közösségek életébe, félelmet keresett, sorsokkal zsarolt, másokat erővel, pénzzel, karrierrel csábított együttműködésre. A szembenézés azonban a rendszerváltozáskor és azóta is elmaradt, a Kádár-rendszer bűneinek valós bemutatása, 36 éves adósságot törlesztenek most. Parlamenti beszéd.

Két másfél tonnás páncélszekrényre bukkantak Seszták Miklós otthonában

A Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő, volt nemzeti fejlesztési miniszter kisvárdai házában tartott októberi házkutatás során talált páncélszekrényeket jellemzően nem magánszemélyek, hanem pénzügyi szolgáltatók és zálogházak alkalmazzák – közölte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal.
Meglépi a kormány, amire 36 éve várnak a magyarok

Meglépi a kormány, amire 36 éve várnak a magyarok

November 4-én, az 1956-os forradalom leverésének 70. évfordulóján megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala, amelyet Magyar Péter miniszterelnök parlamenti beszédében a rendszerváltás 36 éves adósságának nevezett. Az állambiztonsági nyilvántartások már ezen a héten megnyílnak, a beszervezési dossziékat pedig 2027. február 25-ig, a kommunizmus áldozatainak emléknapjáig teszik közzé. A kormányfő hangsúlyozta, hogy az iratok nem lesznek teljesek, és egy név szereplése önmagában nem elegendő az érintett megítéléséhez. Arra kérte a családokat és a sajtót, hogy kerüljék a megbélyegzést, és felelősen kezeljék a dokumentumokat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 2. 12:41
×
×