Infostart.hu
eur:
364.73
usd:
325.9
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Egy bankkártya, egy bankjegy és fehér por egy asztalon, halálfej-alakban.
Nyitókép: Unsplash

Több kilogrammnyi kokainnal kaphattak el egy budapesti férfit

A férfinél a jelentős mennyiségű kábítószer mellett hamis okiratok is voltak, és az autóját is úgy vezette, hogy korábban bevonták a jogosítványát. A bíróság elrendelte a letartóztatását.

Több mint három kilogramm – feltehetően – kokaint találtak egy férfinál, aki egy II. kerületi lakásban kereskedett a droggal – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán a Facebook-oldalán.

Azt írták, hogy a telefontanús hívások alapján figyeltek fel a férfira, majd a járőrök a Gábor Áron utcában ellenőrizték az autóját.

Kiderült, hogy korábban már többször került összetűzésbe a hatóságokkal, és több mint másfél éve körözték is. Emellett az is kiderült róla, hogy jogosítványa sincs, mert azt már korábban bevonták – tették hozzá.

Miután előállították, a vele szemben alkalmazott gyorsteszt kokainra pozitív értéket mutatott, ruházatából pedig több, a nevére kiállított okmány is előkerült, amelyek hamisítványok lehetnek.

A II. kerületi nyomozók ezután átkutatták a férfi budapesti tartózkodási helyét, ahol közel 3,2 kilogramm kábítószergyanús anyagot találtak. A kisebb-nagyobb „pakkok” közül egy közel 800 grammos tömböt már szakértő is megvizsgált, abból kokaint mutatott ki.

A férfit kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság el is rendelt – áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×