Jemen rakétát lőtt ki Izrael déli részére a zsidó állam hadseregének közlése szerint, amelyet nem sokkal azt követően adtak ki, hogy az Irán-barát jemeni húszik bejelentették, "készek cselekedni", ha folytatódnak az Irán elleni támadások.
A ballisztikus rakétát a tájékoztatás szerint a levegőben sikerült megsemmisíteni, áldozatok nincsenek.
A nap folyamán a Jemen jelentős részét ellenőrzésük alatt tartó, Irán-barát húszi lázadók szóvivője, Jahja Szarí az X-en megerősítette, hogy ők indítottak rakétatámadást Izrael ellen, hozzátéve, hogy a támadás célpontjai a zsidó állam katonai létesítményei voltak.
Közölte: a támadásokat addig folytatják, amíg Izrael fel nem hagy az Irán, Libanon, illetve a palesztin területek elleni műveleteivel.
Az iráni háború kitörése óta a húszik először hajtottak végre támadást Izrael ellen.
Szombat este Jahja Szarí a televízióban bejelentette, hogy a húszik huszonnégy óra leforgása alatt egy második támadást is végrehajtottak rakétákkal és drónokkal Izrael ellen.
A Magyar Nemzeti Bank vagyonmentési programjának keretében már több mint 100 milliárd forint elvesztését sikerült megakadályozni – mondta Varga Mihály, a jegybank elnöke az MNB 2025-ös beszámolójának parlamenti vitájában.
A vártnál magasabb amerikai inflációs adat borzolja fel ma a kedélyeket a tőzsdéken: szeptemberben 3,7 százalékra gyorsult az áremelkedés, miközben a maginfláció 2,6 százalékra emelkedett, mindkét mutató meghaladta az elemzői várakozásokat. A közlés után esni kezdtek az amerikai részvényindexek, és az arany is gyengült, a befektetők ugyanis ismét nagyobb esélyt látnak arra, hogy a Fed akár már októberben újabb kamatemelésre kényszerülhet. Eközben a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon is felpörgött, a nagybankok eredményei mellett pedig továbbra is az AI-szektor körüli aggodalmak és az iráni konfliktus fejleményei mozgatják a piacokat.
Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.
A magyar villamosenergia-termelésben továbbra is az atomenergia játssza a főszerepet, miközben a napenergia néhány év alatt robbanásszerű növekedést mutatott.