Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Utasok a tel-avivi Ben Gurion Nemzetközi Repülőtér egyik elnéptelenedett várótermében 2024. szeptember 2-án. Az egyik legnagyobb izraeli szakszervezet, a Histadrut általános sztrájkot hirdetett a Netanjahu-kormány ellen. A szervezet tűzszünetet és a Hamász palesztin iszlamista fogságában lévő túszok azonnali kiszabadítását követeli.
Nyitókép: MTI/EPA/Abir Szultan

Izrael fokozatosan megnyitja légterét az induló járatok számára is

Izrael vasárnaptól fokozatosan megnyitja légterét az induló járatok számára is – jelentette be csütörtökön Miri Regev közlekedési miniszter.

Izrael légtere az éjszaka folyamán „fokozatosan újra megnyílt, mert ezt lehetővé tették a biztonsági körülmények”, repülőterei fogadtak gépeket, és remélhetőleg vasárnaptól már induló járatok is lesznek – tette hozzá.

Az első 24 órában óránként egy repülőgép érkezik, de csak kisebbek, maximum kétszáz utassal. Ezután - ha minden rendben lesz – fokozatosan növeljük a forgalmat, és nagyobb gépek is érkezhetnek, vasárnaptól pedig indulhatnak – mondta a repülőtéri hatóság vezérigazgatója, Saron Kadmi.

A Ben Gurion repülőtér eleinte naponta nyolc-kilencezer utast tud majd fogadni a polgári védelmi parancsnokság külön engedélyével.

„Ha minden a tervek szerint alakul, akkor tíz napon belül mindenki hazatérhet” – mondta Kadmi, a háború miatt külföldön rekedt izraeliekre utalva.

Az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni támadásának megindításakor, szombat reggel lezárták Izrael légterét. Aznap egy nyolc óra hosszáig tartó művelettel mintegy hetven izraeli repülőgépet áttelepítettek közeli európai repülőterekre.

A tel-avivi Ben Gurion repülőtéren szombat óta csak teherszállító gépek szálltak fel és le. Az izraeli teherszállító légitársaság, a Challenge Airlines arról számolt be, hogy kedden négy teherszállító járatot indítottak európai és amerikai célállomásokra, amelyek élelmiszert, mezőgazdasági termékeket, gyógyszereket, technológiai berendezéseket és pótalkatrészeket szállítottak.

Címlapról ajánljuk
Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

A szokásos aránynál jóval többen nem tudnak véleményt mondani az ügyészség körüli vitáról. A magyarok relatív többsége egyetért azzal, hogy a Tisza frakciója elveti Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésznek jelölését, de eközben támogatják a miniszterelnök mentelmi jogának kikérését. Ez derül ki az Europion friss közvélemény-kutatásából. A részletekről Bojár Ábel, a társaság kutatási igazgatója beszélt az InfoRádióban.

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×