Maszúd Peszeskján óva intette az Egyesült Államokat az ország legfőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei megtámadásától vasárnap.
"Bármilyen agresszió országunk legfőbb vezetőjével szemben egyet jelentene az iráni nemzet elleni totális háborúval" - írta Peszeskján az X-en.
Az iráni államfő egyben a hazája elleni nemzetközi szankciókat tette fellelőssé az országot sújtó gazdasági válságért. Ha az irániaknak nehézségekkel és problémákkal kell szembenézniük az életükben, akkor ez elsősorban "az Egyesült Államok kormánya és szövetségesei hosszú évek óta tartó ellenségeskedésének és embertelen szankcióinak" köszönhető - hangoztatta.
Donald Trump amerikai elnök a Politico című hírportálnak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy "eljött az ideje, hogy Iránnak új vezetése legyen".
Iránban december végén kezdődött országos tüntetési hullám az elszabaduló infláció miatt, amely rövid idő alatt kormányellenes megmozdulásokká vált. Az erőszaknak már több ezer halálos áldozata lehet.
A gödi Samsung-gyár környékén élők az elmúlt napokban tapasztalt fokozott zajhatás miatt keresték fel az önkormányzatot, aminek hátterében a gyár területén zajló építkezések állnak. Új zajvédő fal épül és átmenetuleg ezért nagyobb a zaj a városban. Közben a szakminiszter nagyobb szigort ígér.
Legalább 51 halálos áldozatot követelt az a 7,7-es erősségű földrengés, amely szombat délelőtt rázta meg Kelet-Indonéziát. A hatóságok mintegy 5000 embert telepítettek ki, miközben az utórengések száma már meghaladta a 340-et.
Egy második és egy negyedik helyet szereztek a magyar női maratonfutók a birminghami Eb zárónapján. Hatvan éve nem volt ilyen nagy eredmény ebben a számban.
Five people have been reported killed in Ukraine, while Moscow's governor says the Russian capital was subject to "one of the most massive drone attacks of recent times".