Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Unsplash

Leomlott egy 650 éves műemlék épület teteje Kínában – videó

A Dob-tornyot a turisták is kedvelik, az omlás idején is többen tartózkodtak körülötte, így felvételek is készültek az esetről.

Omladozni kezdett egy 600 éves, turisták által is gyakran látogatott pagoda Kínában - írja a CNN híradása nyomán a Telex. A Fengjang Dob-torony néven ismert látványosság körül az omlás pillanatában is több turista lézengett. A közösségi médiában megosztott videók alapján a pagoda tetőcserepei indultak meg, majd két emeletet is elsodorva hullottak le.

A kínai állami médiának nyilatkozó szemtanúk szerint a tető perceken keresztül omladozott, személyi sérülésről azonban nem érkezett bejelentés, ezt a helyi turisztikai hivatal is megerősítette. Azt, hogy miért kezdett omlani, még vizsgálják. A Shanghai Daily szerint az épület 2023 óta felújítás alatt állt.

A pagodát 1375-ben építették, így az egyik legrégebbi ilyen jellegű torony Kínában. Körülbelül 300 kilométerre található Pekingtől, és Anhui tartomány egyik legfontosabb látványossága. Az alsó része eredeti, a felső emeleteket 1995-ben építették újjá. Az omlás leginkább az utóbbi, később helyreállított részeket érintette.

(A nyitókép illusztráció.)

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Történelmi kudarcot szenvedett a Republikánus Párt az időközi választásokon; az gyorsan világossá vált, hogy ennek elsődleges oka, hogy a Donald Trump (és Benjámin Netanjahu) által megindított iráni háború hatásai miatt az egekbe szöktek a megélhetési költségek az Egyesült Államokban. Erről Trump alelnöke, JD Vance kifejezetten nyílt és kritikus hangnemeben írt, de maga az elnök is elismerte, hogy a konfliktusnak „köze volt” a vereséghez. Választási kudarccal való szembenézés és kiábrándulás ide vagy oda, tény, hogy az iráni háború továbbra is megoldatlan kérdés, ennek a lezárásához egy „bocsi, de meggondoltam magam” nyilvánvalóan nem lesz elég. Nézzük meg, milyen irányba folytatódhat most a konfliktus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×