Infostart.hu
eur:
354.93
usd:
311.73
bux:
140042.68
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér
Lynx páncélozott gyalogsági harcjármű dinamikus bemutatója Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és Robert Kalinák szlovák védelmi miniszter látogatásán a tatai Klapka György 1. Páncélosdandár laktanyájában 2024. február 9-én.
Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Eldőlt: nyugati lövészpáncélosokat gyártanak Ukrajnában, ráadásul az egyik legjobbat

A német Rheinmetall vállalat bejelentette, hogy az Ukrajnában épülő négy üzeme közül az egyikben a KF-41 Lynx (Hiúz) gyalogsági harcjárműveket gyártják.

A KF-41 Lynx a Magyar Honvédség korszerűsítésében is óriási jelentőséggel bír, mivel a tervek szerint a következő években összesen 209 állna hadrendbe. Korábban még 218 harcjárműről szólt a megállapodás, de közben kiderült, hogy ezekből a kilenc hídvető változat helyett – a Leopard 2 alvázára épített – Leguan érkezik majd, mivel ez így gyorsabb és költséghatékonyabb.

A lövészpáncélosokból 163-at Zalaegerszegen, a Rheinmtall Hungary Zrt. gyárt le. A megrendelt harcjárművekkel három lövészzászlóaljat fognak felszerelni. Magyarország ugyanis – a NATO-nak tett vállalása értelmében – egy nehézfegyverzetű lövészdandárt szerel fel 2026-ig, amelyet aztán a szövetség a közös műveleteiben is bevethet.

Zalaegerszeg, 2024. július 24.
Az első magyar gyártmányú Lynx KF-41 gyalogsági harcjármű átadása a Rheinmetall Hungary Zrt. zalaegerszegi gyárában 2024. július 24-én.
MTI/Katona Tibor
Az első magyar gyártmányú Lynx KF-41 gyalogsági harcjármű átadása a Rheinmetall Hungary Zrt. zalaegerszegi gyárában. MTI/Katona Tibor

Most a Rheinmetall vezérigazgatója bejelentette, hogy a magyarországival párhuzamosan, Ukrajnában is folyik a KF-41 Lynx lövészpáncélosok gyártása. Armin Papperger elmondta, hogy a nemrég átadott járműjavító üzemben készülnek a világ talán legkorszerűbb gyalogsági harcjárművei.

Az első tíz darabot még az év vége előtt átadják az ukrán hadseregnek, viszont azt egyelőre nem közölték, hogy összesen hány Lynxet akarnak legyártani – írja az Army Recognition. A német vállalat első embere azt is megerősítette, hogy a Lynx-gyár mellett további három hadiüzem is épül Ukrajnában, ahol egyebek mellett lőszereket, valamint légvédelmi fegyvereket fognak előállítani.

A portál megjegyzi, hogy az ukrán hadseregnek égető szüksége van minél több korszerű lövészpáncélosra, amelyek az eddig használt szovjet/orosz harcjárműveknél jobban megvédik a szállított katonákat. Ukrajna hatalmas emberveszteséget szenvedett már el, és a hadvezetés ezért igyekszik minél jobban kímélni a katonák életét, valamint testi épségét.

Ebből a szempontból a KF-41 Lynx ideális választás – jegyzi meg a szaklap. A harcjármű rendkívül ellenálló, réteges páncélzattal rendelkezik, amelyet – a feladat veszélyességétől függően – további kiegészítő védelemmel is el lehet látni. Így akár még az 500 méternél nagyobb távolságról kilőtt, 25 mm-es páncéltörő lövedékek ellen is kellő védelmet nyújthat. A páncéltest különleges kialakítása és felépítése pedig egy tízkilós harckocsiakna robbanását is kibírja.

Emellett a Lynx rendkívül nagy tűzerejű 30 vagy 35 mm-s gépágyúval szerelhető fel, amellyel menet közben is pontosan lehet lőni. Fejlett műszereivel az ellenség hatásos lőtávolságán kívülről képes felderíteni a legveszélyesebb célpontokat. Két kilométernél messzebb lévő, vagy pedig erősen páncélozott járművek, például egy tank ellen, irányított páncéltörő rakétát vethet be a Lynx személyzete.

A mintegy 50 tonnás lövészpáncélost egy 1140 lőerős dízelmotor mozgatja, méghozzá meglepő dinamikával. A harcjármű épített úton akár 70 km/órás sebességgel is haladhat, míg terepjáró képessége egészen kiváló. A mozgékonyság, védettség és tűzerő harmonikus egységének köszönhető a KF-41 Lynx ma az egyik legjobb gyalogsági harcjárműnek számít. Nem véletlen, hogy az olasz hadsereg is nagy valószínűséggel ezt választja a gépesített lövész alakulatainak korszerűsítésére.

Ausztrália is érdeklődik a KF-41 iránt, és a Rheinmetall, a Lynxszel akar pályázni az amerikai hadsereg új, lövészpáncélos tenderén is, persze az US Army igényei szerint némileg módosított változattal. Tekintettel az ukrajnai konfliktus elhúzódó jellegére, a kijevi vezetés arra törekszik, hogy minél több, korszerű fegyvert helyben tudjon gyártatni, mert így csökkenthető a külföldi beszállítóktól való függőség.

Nyugati megfigyelők szerint a Rheinmetall az ukrajnai gyártással még egy jelentős akadályt fog átlépni. Nevezetesen azt, hogy a német hivatalos politika eddig vonakodott a legkorszerűbb haditechnika átadásától, gondoljunk csak a Taurus robotrepülőgépek körüli huzavonára. Így viszont a berlini vezetés moshatja kezeit, hiszen a Rheinmetall egy önálló, magánvállalat, amelyet üzleti és nem politikai érdekek mozgatnak.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Oroszország, Kína, valamint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok egyaránt növekvő fenyegetést jelentenek Németországra – közölte Alexander Dobrindt német belügyminiszter a belső hírszerzés jelentését bemutatva. Bauer Bence szakértő szerint a trend növekvő, a német társadalom egyre inkább elmozdul az extremizmusok irányába, de a külső fenyegetés is egyre erősebb: orosz szervezésű kibertámadások és szabotázsakciók, iráni, pakisztáni, marokkói titkosszolgálati műveletek terepe lett Németország.

Velkey György János az Arénában: esténként egyszer csak megtelnek a kórházak

Annyira extrém a hőség, hogy a felforrósodott beton miatt a Bethesda Kórházba égési sérüléssel is kerülnek be gyerekek, ezt az intézmény főigazgatója, Velkey György János csecsemő- és gyermekgyógyász mondta az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Rövid életű lehetett az esés, gyorsan korrekcióba fordult a forint

Rövid életű lehetett az esés, gyorsan korrekcióba fordult a forint

A forint tegnap közel négy egységet gyengült az euróval szemben, és az árfolyam a 356-os szint fölé emelkedett. A gyengülésben elsősorban pozíciózárások és a költségvetésről érkező kedvezőtlen hírek játszhattak szerepet. A forint-dollár kurzus szintén felfelé mozdult, 309-ről 313 fölé emelkedve. A KSH friss államháztartási jelentése alapján 2025-ről 2026 első negyed évére másfélszeresre nőtt a hiány, ami tovább gyengíti a magyar devizát, azonban úgy tűnik, néhány óra alatt sikerült visszaépíteni a forint nyitóállását.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×