Infostart.hu
eur:
365.99
usd:
321.81
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende
A police car at night with its emergency lights on.
Nyitókép: aijohn784/Getty Images

Kiderült, ki vezette a halálos balesetet okozó magyar rendszámú autót Horvátországban

Egy harminc éves, moldovai embercsempész vezette azt a magyar rendszámú autót, amely január 6-án okozott súlyos balesetet Horvátországban, a Zágráb és Rijeka közötti autópályán, és amelyben hárman meghaltak, 12-en pedig megsérültek - közölte vasárnap a Károlyváros megyei ügyészség.

A helyszíni vizsgálat megállapította, hogy a moldovai sofőr észak felé haladt az autópályán, de túl nagy sebességgel vezetett, ezért elvesztette uralmát a gépkocsi felett, a pályaelválasztó korlátnak ütközött, átszakította, majd átsodródott a dél irányú pályára, és ott frontálisan összeütközött egy horvát rendszámú autóval. A horvát gépkocsiban egy házaspár utazott gyermekével. A 48 éves férfi és a 47 éves nő a helyszínen életét vesztette, a kiskorú fiú pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

A harmadik áldozat az embercsempész egyik utasa volt, az ő személyazonossága továbbra is ismeretlen.

Megalapozott a gyanú, hogy a személygépkocsit - amelyben tíz egyiptomi és egy szíriai utazott, akik illegálisan léptek be Horvátország területére - a maga is súlyos sérüléseket szenvedő moldovai állampolgár vezette - közölte a horvát vádhatóság.

A moldovai állampolgár ellen embercsempészet és halálos baleset okozása miatt indult bűnvádi eljárás.

A Károlyváros megyei államügyészség a szökés és a bűncselekmény megismétlésének lehetősége miatt előzetes letartóztatását kérte, amelyet a helyi bíróság jóváhagyott.

Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×