Infostart.hu
eur:
361.38
usd:
315.21
bux:
153124.06
2026. szeptember 22. kedd Móric

Átírják Agatha Christie legkedveltebb krimijeit

A népszerű Agatha Christie több műve esik áldozatul a reprinteket is elérő kulturális forradalomnak Angliában.

Az angol és a világirodalom egyik klasszikusának, Agatha Christie-nek az életművét alkotó írásokhoz nyúlnak hozzá Nagy-Britanniában a politikai korrektség jegyében – írja a brit Daily Mail alapján a hirado.hu.

Az 1976-ban elhunyt írónő több művét cenzúrázzák a kiadók, mégpedig azért, nehogy bántóak legyenek a „modern”, „haladó” irodalomkedvelők számára. A Poirot-történetek, valamint a Miss Marple-könyvek kiadásaiban több részt átdolgoznak, kihagynak.

A művek gondozását végző Harper Collins kiadó szerkesztői eltávolítottak, megváltoztattak bizonyos párbeszédeket, és korrigáltak sértő, valamint etnikai hovatartozásra utaló részeket. Az 1920 és 1976 közötti művekből eltávolították egyes szereplők testalkatát bemutató részeket, illetve olyan dialógusokat írtak át, amelyek „ellenszenvet válthatnak ki az olvasóban”.

A Halál a Níluson című klasszikusból a származásra utaló „keleti” szót távolították el, a „núbiai hajósból”, pedig „hajós” lett. Nem járt jobban a Rejtély az Antillákon című műve sem, melyben az írónő egy helybéli szállodai alkalmazott „gyönyörű fehér fogait” említi, ezt megváltoztatták, ahogy annak a női karakternek a jellemzését is, akinek felsőteste szoborszerű. Az indiai bíró karaktere is cenzúra áldozata lett: „indiai vérmérséklet” helyett a „temperamentumos” kifejezés került az új kiadásba.

A regényekben gyakran előforduló „bennszülött” kifejezést „helyiekre” cserélte a kiadó, ahogy az afroamerikaik származására egykor utaló „n” betűs szót is.

Címlapról ajánljuk
Karácsony Gergely az InfoRádiónak: hamarosan kész az olimpiai koncepció

Karácsony Gergely az InfoRádiónak: hamarosan kész az olimpiai koncepció

Az Alkotmánybíróság hétfői, egyhangú döntése szerint az önkormányzatokra kivetett szolidaritási hozzájárulás teljes rendszere alkotmányellenes. A döntés következményeiről, a kormánnyal jelenleg zajló tárgyalásokról és a budapesti olimpia esélyeiről is beszélt Karácsony Gergely főpolgármestert az InfoRádióban.

Leszavazta a Tisza-frakció a köztársasági elnök jelöltjét a legfőbb ügyészi posztra

Magyar Péter miniszterelnök már hétfőn utalást tett arra, hogy nem biztos a frakció támogatásában.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Jarosław Kaczyński, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetője fedte fel a titkot, amely szerint Kijev 2022-ben felvázolta két ország összeolvadásának a tervét – írja a Gazeta. Oroszország 2022 februárjában nagyszabású katonai inváziót indított a szomszédos Ukrajna ellen, erre a lengyel politikus szerint meghökkentő tervet dolgoztak ki: egységes államot akartak létrehozni Lengyelországgal. Szerinte Kijevben az elsődleges cél, hogy a NATO tagjaivá váljanak. Az ukrán Fegyveres Erők Vezérkara friss jelentése szerint nagyon súlyos következményei voltak az orosz energetikai infrastruktúra elleni támadásoknak – közölte az RBK. A vezérkari jelentés szerint eddig az összes ilyen típusú létesítmény mintegy felének kellett leállítania a termelést, a teljes kapacitás 45 százaléka jelenleg üzemen kívül van. Cikkük folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×