Infostart.hu
eur:
393.06
usd:
343.13
bux:
121754.84
2026. március 16. hétfő Henrietta

Kínai versenytársat kap a Boeing

Hamarosan fogalomba álla a kínai fejlesztésű utasszállító.

Kína saját fejlesztésű C919-es keskenytörzsű repülőgépe, amelyet az Airbus-Boeing duopólium gyártmányai konkurensének szánnak, a kereskedelmi üzemeltetés engedélyezésének az utolsó fázisába, a műszaki tanúsítvány megszerzéséhez érkezett azzal, hogy a tesztrepülőgépek teljesítették az összes előírt próbarepülési feladatot - jelentette be a gyártó cég szombaton.

Az állami tulajdonú repülőgépgyártó vállalat, a Commercial Aircraft Corp of China (COMAC) hivatalos közösségi médiafelületén közölte, hogy a hat tesztrepülőgép befejezte a tesztelési feladatokat, és ezzel a fejlesztési program a kereskedelmi üzemeltetéshez szükséges tanúsítvány megszerzésének utolsó szakaszába léphet a Kínai Polgári Légiközlekedési Hatóságnál.

A saját fejlesztésű és gyártású polgári utasszállító repülőgép forgalomba állítása mérföldkövet jelentene Kína azon törekvésében, hogy feljebb lépjen a gyártási ellátási láncban. A kínai COMAC jelentheti majd a harmadik opciót a száznál több ülőhelyes repülőgépek piacán, miután a Boeing és az Airbus átvették az Embraer és a Bombardier modelljeinek a gyártását.

A Boeing 737 MAX és az Airbus 320neo típuscsaládok közvetlen konkurensének tervezett C919-es keskenytörzsű (egy folyosós) repülőgép-program 2008-as elindítása után számos technikai problémába ütközött és az amerikai exportellenőrzés szigorítása is hátráltatta a projekt kivitelezését.

A gép első üzemeltetője az állami tulajdonú China Eastern Airlines légitársaság lesz, amely tavaly márciusban öt C919-es repülőgépre adott le megrendelést. A wuhani önkormányzat tulajdonában lévő Changjiang Daily című napilap július 8-i beszámolójában azt írta, hogy a légitársaság a tervek szerint augusztusban veszi át az első példányt.

Címlapról ajánljuk
Rendzavarás nélkül lezajlottak az ünnepi megemlékezések
Minden a március 15-i eseményekről

Rendzavarás nélkül lezajlottak az ünnepi megemlékezések

Reggel katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében a budapesti Kossuth téren felvonták a nemzeti zászlót. Fél tizenkettőkor elindult el a Békemenet a Margit hídon át a Kossuth tér felé. Kiderült: az ottani ünnepségen Orbán Viktor mellett Szijjártó Péter és Lázár János is felszólalt. Hídfoglalást tartott délután a Kutyapárt, a Pilvax közben lezajlott a Mi Hazánk megemlékezése. A Nemzeti Menet résztvevői a Deák térről a Hősök terére vonultak, ahol negyed ötkor kezdődött a színpadi műsor. Magyar Péter öt óra után lépett színpadra. A napot biztonsági szempontból Kovács Zoltán foglalta össze vasárnap este.
inforadio
ARÉNA
2026.03.16. hétfő, 18:00
Nacsa Lőrinc
a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkára
Trump lesöpörte az asztalról a béketervet, Iránt és Izraelt is súlyos csapás érte – Híreink az iráni háborúról vasárnap

Trump lesöpörte az asztalról a béketervet, Iránt és Izraelt is súlyos csapás érte – Híreink az iráni háborúról vasárnap

Teljesen megbénult az olajexport, miután egy iráni dróntámadás következtében lángok csaptak fel az Egyesült Arab Emírségek egyik legnagyobb olajkikötőjében, a Fudzsaira terminálon. Amerikában a benzinárak 23%-ot ugrottak a közel-keleti háború kezdete óta. A bagdadi amerikai nagykövetséget is dróntámadás érte, az épületet két kamikaze-drón találta el, sérültekről egyelőre nincs hír. Donald Trump nem hajlandó békét kötni, amíg Irán fel nem adja nukleáris törekvéseit, az amerikai elnök emellett azt is belengette, hogy az első számú iráni vezető talán már nincs is életben. Percről perce követjük az iráni háború eseményeit.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. március 15. 22:14
2026. március 15. 21:35
×
×