Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) 26. külügyminiszteri tanácskozásának első napi ülésén Pozsonyban 2019. december 5-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Martin Divisek

Oroszország felfüggeszti a NATO-val való kapcsolattartást

Ezt Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelentette be Moszkvában. Sőt.

Oroszország november 1-jétől felfüggeszti a NATO mellett működő képviseletének tevékenységét - jelentette be Szergej Lavrov orosz külügyminiszter újságíróknak hétfőn Moszkvában.

Oroszország emellett felfüggeszti a NATO moszkvai katonai missziójának, valamint az észak-atlanti szövetségnek a belga nagykövetségen működő tájékoztatási irodája tevékenységét is.

Az indoklás szerint Moszkva válaszlépéseket hozott arra reagálva, hogy a szövetség október 6-án közölte: 18-ról 10 főre csökkenti Oroszország NATO-képviseletének létszámát. Az orosz misszió nyolc tagjának kiutasítását a NATO azzal indokolta, hogy az érintettek "ellenséges tevékenységet" folytattak.

"A NATO céltudatos lépéseinek következtében gyakorlatilag nincsenek meg a megfelelő feltételek az elemi diplomáciai tevékenységhez, és a NATO lépéseire válaszul felfüggesztjük állandó NATO-képviseletünk munkáját, beleértve a katonai főképviselőnkét is, valószínűleg november 1-jétől, de ez talán eltart még néhány napig" - mondta Lavrov.

Közölte, hogy az orosz intézkedésekről a NATO Nemzetközi Titkársága már értesítést kapott. Elmondta, hogy

a NATO-nak az Oroszországgal történő kapcsolattartáshoz a belgiumi orosz nagykövetséghez kell fordulnia.

"Oroszország nem fog többé úgy tenni, mintha a NATO-hoz fűződő kapcsolatokban rövidtávon bármilyen változás lehetséges lenne" - mondta Lavrov.

Vasárnap vált ismertté, hogy Lloyd Austin, az Egyesült Államok Tbiliszibe és Kijevbe készülő vezetője látogatása során bejelenteni szándékozik, hogy a NATO kapui nyitva állnak Grúzia és Ukrajna előtt.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a France 5 tévécsatornának nyilatkozva azt mondta, hogy az ukrán NATO-tagság "a legrosszabb forgatókönyvet" és az orosz nemzetbiztonság "vörös vonalainak" átlépését is jelentené. Peszkov arra figyelmeztetett, hogy "ez az a forgatókönyv, amely aktív intézkedésekre kényszerítheti Oroszországot saját biztonságának szavatolása érdekében".

Címlapról ajánljuk
Klímaküzdelem – Szép lassan szembefordult az olajországokkal Kína

Klímaküzdelem – Szép lassan szembefordult az olajországokkal Kína

Az olajországok ismét lefékezték az ENSZ klímatárgyalásait – eről beszélt az Inforádióban Schaffhauser Tibor, a Green Policy Center társalapítója, senior klímapolitikai tanácsadója. A júniusban Bonnban rendezett egyeztetéseken több kulcsfontosságú kérdésben sem született megállapodás, miközben figyelemre méltó geopolitikai változásként látszik, hogy Kína egyre inkább a nemzetközi klímaegyüttműködés fenntartása mellett lép fel.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Vitézy Dávid közlekedési és beruházás miniszter Facebook-videóban számolt be róla, hogy a kormány elkezdte a korábban megkötött autópálya-koncesszió átvilágátását. A miniszter elmondta, hogy a 35 évre megkötött, 24 ezer milliárdos szerződésből az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki a koncesszornak. Magyar Péter miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a Tisza-kormány nevében benyújtja az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslat 12 pontot tartalmaz, köztük a képviselők háromciklusos időkorlátját, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését, valamint az Alkotmánybíróság függetlenségének erősítését. A módosítás emellett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt hozna létre, csökkentené a sarkalatos törvények számát, és visszanevezné a vármegyéket megyékre. Cikkünk folyamatosan frissül a kormány legfrissebb döntéseivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×