Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Védőmaszkot viselő idős nő áll egy belgrádi utcán 2020. április 21-én. Szerbiában ettől a naptól kezdve rövidítik a kijárási tilalom óráit, a március közepe óta szobafogságra ítélt nyugdíjasok heti háromszor rövid sétát tehetnek a lakhelyük környékén, és fokozatosan kinyithatnak a műhelyek, edzőtermek, fodrász- és kozmetikai szalonok, május közepétől pedig a szállodák és a vendéglátóhelyek is.
Nyitókép: MTI/AP/Darko Vojinovic

Tízezres mintán mérték a vakcinák hatásosságát Szerbiában

A Pfizer, az AstraZeneca és a Szputnyik V is megnyugtató eredményeket hozott. A Sinopharmnál a 65 alattiaknál is, csak ott az időseknél kevesebb az antitest.

Tízezer beoltott ember vérmintáján végeztek antitestvizsgálatokat Szerbiában, ahol ugyanazokat a koronavírus elleni vakcinákat használják, mint Magyarországon. A Nukleáris Energetikai Intézet (INEP) által végzett kutatás azt mutatja, az összes vizsgált oltóanyag hatékony védelmet biztosít a vírussal szemben.

Az oltott személyeknél az antitestek jelenlétére vonatkozó adatokat két héttel az első, illetve két héttel a második oltás után is elemezték – mondta Marija Gnjatović, az INEP kutatója a Danas szerb lapnak, amiről a 24.hu számolt be. A vizsgált csoportban halálesetet nem jelentettek.

A Pfizer vakcinája már az első oltás után két héttel kiváltotta az antitesttermelést a beoltottak több mint 85 százalékánál, a második dózis után pedig ez az arány 95 százalékra nőtt.

A Szputnyik V első adagja után három héttel jelent meg mérhető mennyiségű antitest, a második dózis után pedig az oltottak több mint 92 százalékának lett pozitív az antitesttesztje.

Hasonlóan jól reagáltak az oltottak az AstraZeneca vakcinájára is, de abból Szerbiában még nem adták be a második adagokat.

A Sinopharm a 20-65 éves korosztályban szintén jó antitestválaszt eredményezett, leghamarabb két héttel az első oltás után jelentek meg a szervezetben az ellenanyagok, a második oltás után két héttel pedig az oltottak több mint 90 százalékánál beindult az antitesttermelés.

A kínai vakcinával oltott idősebb embereknél „valamivel alacsonyabb antitestválaszt regisztráltak”, de Marija Gnjatović szerint ez még nem jelenti azt, hogy az ő szervezetük ne lenne immunis a vírusra.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
2026-os hosszú hétvégék és ünnepnapok: itt az év legfontosabb táblázata

2026-os hosszú hétvégék és ünnepnapok: itt az év legfontosabb táblázata

2026 ünnepnapok terén is tervezést igényel, ezért ideje ismét szemügyre venni az év legfontosabb táblázatát, amely segítséget nyújthat a szabadnapok 2026-os megtervezésében. Összeszedtük, mikor lesznek ünnepnapok és hosszú hétvégék 2026-ban, illetve mikor esnek ünnepnapok 2026-ban hétvégére. Hány háromnapos és négynapos hosszú hétvége lesz? Hányadikára esnek a húsvéti ünnepek? Milyen napokra esik karácsony 2026-ban? Itt minden kérdésre választ találsz, ami 2026 ünnepnapjait és 2026 hosszú hétvégéit illeti.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×