Infostart.hu
eur:
364.74
usd:
325.9
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Donald Trump republikánus amerikai elnök nyilatkozik a sajtónak a washingtoni Fehér Ház Rózsakertjében 2019. május 22-én, miután megszakította tárgyalásait a kongresszus demokrata párti két vezetőjével, Nancy Pelosi házelnökkel és Chuck Schumerrel, a demokraták szenátusi frakciójának vezetőjével. Trump kijelentette, hogy nem működik együtt a demokratákkal mindaddig, amíg fel nem hagynak azokkal az erőfeszítéseikkel, hogy vizsgálatokat indítsanak ellene.
Nyitókép: MTI/AP/Evan Vucci

Trump: Erdogan, ne legyen kemény fiú és ostoba!

Levelet írt a Szíriában támadást indított Törökország elnökének az amerikai elnök - még az offenzíva előtt. Az amerikai hadsereg a nyomaték kedvéért megsemmisített egy Szíriában hátrahagyott lőszerraktárt.

Donald Trump levelet írt török hivatali partnerének, Recep Tayyip Erdogannak küldött levelében, amelyben megpróbálta lebeszélni őt a szíriai kurdok elleni offenzíváról. A levél október 9-i keltezésű, vagyis két nappal az után írta Trump, hogy döntést hozott az amerikai csapatok kivonásáról Észak-Szíriából. A Fehér Ház csak szerdán hozta nyilvánosságra, hírügynökségek szerint azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy alátámassza azt a nézetet, hogy Trump a csapatkivonás után nem adott zöld jelzést Törökországnak Északkelet-Szíria lerohanására. Washingtonban demokrata és republikánus politikusok is keményen bírálták Trumpot a csapatkivonás miatt.

"Dolgozzunk ki egy jó megállapodást. Ön nem akar felelős lenni emberek ezreinek lemészárlásáért, én pedig nem akarok felelős lenni a török gazdaság tönkretételéért"

- figyelmeztetett Trump levelében, amelyben felemlegette, hogy keményen dolgozott, hogy megoldja Erdogan egyes problémát.

Az amerikai elnök azt üzente Erdogannak, hogy a kurdok vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) parancsnoka, Mazlúm Abdi hajlandó vele tárgyalni, és bizonyos engedményeket tenni. Trump csatolta üzenetéhez annak a levélnek a másolatát, amelyet Abdi írt neki.

"A történelem kedvező képet alakít ki önről, ha helyes és humánus módon cselekszik. Örökké gonosznak fog tekinteni, ha nem történnek jó dolgok.

Ne legyen kemény fiú! Ne legyen ostoba!"

- írta Trump.

A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) nevű ellenzéki fegyveres csoport október 9-én indított offenzívát a kurdok ellen Északkelet-Szíriában, Ankara állítása szerint a terrorveszély elhárítása érdekében. A hadművelet célja, hogy biztonsági övezetet hozzon létre a határ mentén, ahová a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek hazatérhetnek. A térségből a török katonai műveletek megindulása előtt kivonultak az amerikai csapatok, megnyitva az utat a török offenzíva előtt. Az SDF szerint az Egyesült Államok ezzel "hátba szúrta" szövetségeseit, akiket kiképzett és modern fegyverekkel látott el az Iszlám Állam ellen folytatott harcában.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. A szavazás országosan elkezdődött, azonban nem halad minden zökkenőmentesen: New Yorkban, Floridában gondok vannak a szavazógépekkel, az utóbbi államban és Utahban ráadásul árvíz nehezíti a folyamatot. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×