Infostart.hu
eur:
376.94
usd:
318.85
bux:
126534.75
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Büntetőeljárást kezdeményeztek a szlovén államfő ellen

A szlovén nemzetgyűlés elfogadta a sostanji villamosenergiát széntüzeléssel előállító, TES6 erőmű pénzügyi befektetéseiről készül parlamenti vizsgálati jelentést, és úgy döntött, hogy büntetőjogi feljelentést tesz az ügyészségen Borut Pahor államfő és korábbi kormányának két minisztere ellen, mert elmulasztotta a szükséges felügyelet gyakorlását - közölte a helyi sajtó csütörtökön. Pahor 2008-2012 között Szlovénia miniszterelnöke volt.

A nemzetgyűlés kedden szavazott a jelentéséről, és egy nappal később elküldte az ügyészségnek, amely csütörtökön megerősítette, hogy megkapta azt.

Az erőmű beruházási költsége eredetileg 600 millió euró lett volna, de ez az összeg végül 1,4 milliárd euróra rúgott. A 450 oldalas jelentés szerint a túlköltekezésért leginkább Pahor kormányának két tárcavezetője, Franc Krizanic korábbi pénzügy és Matej Lahovnik korábbi gazdasági miniszter okolható. Borut Pahor elutasítja a politikai felelősségre vonatkozó vádakat.

Példátlan eset

A Dnevnik című szlovén napilap szerint Szlovénia függetlensége óta először történt meg, hogy büntetőjogi panasszal élt a parlament egy legmagasabb rangú tisztségviselő ellen. Az újság mindazonáltal hozzátette: nem tud szabadulni az érzéstől, hogy mindennek köze van a közelgő parlamenti választásokhoz.

Kétségtelen, hogy a szociáldemokraták (SD) fontos szerepet játszottak a vitatott befektetésben, de a parlamenti vizsgálat Janez Jansának, a jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnökének kormányzási idejére (2004-2008) is kiterjedt. A projekt kivitelezéséről ugyanis még 2005-ben döntött az akkori kormány - írta a lap.

Választások előtt

A szlovéniai parlamenti választásokon jó esélyekkel induló Jansa a közvélemény-kutatások szerint a második helyen áll, őket követik a szociáldemokraták. A listát egy volt humoristából lett politikus, Marjan Sarec pártja vezeti, aki indult az elnökválasztáson is, és csak kevéssel maradt el Pahortól a második körben.

A feljelentett politikusok listája, amelyet az illetékes parlamenti bizottság Miro Cerar miniszterelnök vezette Modern Közép Párthoz (SMC) tartozó tagjai javasoltak, azonban kizárólag Pahor kormányának tagjait tartalmazza.

Az újság szerint nem áll jól Cerar szénája, és ugyanazt a szavazótábort szólítja meg, mint a szociáldemokraták.

Borut Pahor államfő szombaton írja ki a választások dátumát, amely várhatóan május 27-re vagy június 3-ra esik majd.

Címlapról ajánljuk
Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Washington már csak távolról, biztonsági garanciákkal kívánja formálni Szíria jövőjét, miután a közel-keleti ország új vezetése együttműködőnek bizonyul – mondta az InfoRádióban Wagner Péter. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője szerint arról nincs szó, hogy az USA nem figyel a jövőben a térségre, ha az Iszlám Állam újraszerveződne, vagy ha iráni fegyveres csoportok fenyegetnék az amerikai erőket Irakban, az amerikaiak továbbra is készek lehetnek különleges műveletekre.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Kilőtt a 4iG, szakadt a Wizz Air

Kilőtt a 4iG, szakadt a Wizz Air

Péntek reggel Ázsiában főként pozitív hangulatú kereskedést láthattunk, de Európában napközben elromlott a hangulat, ezt a hangulatromlást pedig a magyar tőzsde sem úszta meg. A reggel közzétett negyedéves számok után még történelmi csúcson, 12 000 forint fölött is volt a Richter, délutánra azonban visszaadta az emelkedést a papír. A 4iG viszont nagyot pattant, miután bejelentették, hogy a Mubadala 4022 forintos áron száll be a cégcsoportba. Amerikából elkeserítő inflációs számok érkeztek, melyek azonnal nyomás alá helyezték a tőzsdéket. Eközben a Wizz Air is nagy esésben van.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×