Infostart.hu
eur:
386.42
usd:
331.73
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika

Félti az életét, ezért lemond a libanoni miniszterelnök

Váratlanul bejelentette lemondását szombaton Szaad Haríri libanoni kormányfő.

Televíziós beszédében Haríri Iránt és helyi szövetségesét, a Hezbollahot azzal vádolta meg, hogy rátették a kezüket az országra, és azt mondta, attól fél, hogy apjához hasonlóan őt is meggyilkolják.

"A Hezbollah Irán karjainak meghosszabbítása. Nem csak Libanonban, hanem más arab országokban is" - húzta alá a Szaúd-Arábiával szövetséges, szunnita muzulmán Haríri, aki alig egy éve lépett hivatalba, s kormányának a Hezbollah is tagja.

"Olyan a légkör, mint Rafik Haríri meggyilkolása előtt. Érzem, hogy ellenem is tervet szőnek, és az életemre törnek" - hangoztatta a lemondását bejelentő libanoni miniszterelnök. Haríri egyúttal fogadkozott: ahogy korábban is, Libanon "ismét fel fog kelni, és levágja a felé nyúló karokat".

Szaad Haríri kétszer is járt Szaúd-Arábiában az elmúlt egy hét leforgása alatt, és a nagyhatalmú Mohammed bin Szalmán trónörökössel is tárgyalt. Az al-Dzsadíd bejrúti televízió úgy tudja: Haríri szombati televíziós beszédét is Rijádban vették fel, és onnan is sugározták.

Szaad Haríri apjával, Rafik Harírivel autóba rejtett pokolgép végzett 2005-ben, és az ügyben a Hezbollah négy feltételezett támogatója ellen indult eljárás távollétükben.

A szunnita Szaúd-Arábia és a síita Irán évek óta folyamatosan éleződő konfliktusban áll egymással, mert Teherán és Rijád egyaránt igyekszik kiterjeszteni és megszilárdítani befolyását a térségben.

Címlapról ajánljuk

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Súlyos csapás érte Ukrajnát, személycserék kezdődtek az ukrán elitben - Háborús híreink kedden

Súlyos csapás érte Ukrajnát, személycserék kezdődtek az ukrán elitben - Háborús híreink kedden

Oroszország tegnap hozta nyilvánosságra, hogy a pénteki, Ukrajnát ért Oresnyik-támadás azt a lvivi repülőteret érte, ahol többek között amerikai gyártmányú F-16-os vadászbombázók is állomásoztak korábban. A hétfői nappal az orosz-ukrán háború hivatalosan is átlépte a 1418 napos lélektani határt, azaz azt az időtartamot, ameddig a Szovjetunió Németországgal harcolt a második világháború alatt. Németország zöld utat adott a hazánk által is használt Lynx lövészpáncélosok Ukrajnába szállítására. Hajnalban súlyos támadás érte Ukrajnát - Kijevben elment az áram. A nap folyamán személycserékről szavazott az ukrán parlament: új védelmi miniszter, energiaügyi miniszter, technológiai miniszter és hírszerzési vezető is kinevezésre kerül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×