Infostart.hu
eur:
386.26
usd:
331.75
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog

A hétvégi viharok után még mindig 30 ezer háztartás van áram nélkül

Az összesen hat emberéletet követelő, mintegy háromezer épületet megrongáló, 38 ezer hektár erdőt letaroló hétvégi viharok után kedden még 30 ezer háztartás volt áram nélkül Lengyelországban.

A lengyel kormány biztonsági központjának (RCB) kedd déli közleménye szerint a csütörtök estétől vasárnapig tomboló orkánszerű szél következtében az energiaellátásban az északnyugat-lengyelországi Pomerániai vajdaságban a legsúlyosabb a helyzet, 19,6 ezer háztartás maradt áram nélkül.

Nehéz a helyzet két másik nyugat-lengyelországi vajdaságban is, a Kujávia-pomerániai vajdaságban közel 7 ezer, a Nagy-lengyelországi vajdaságban pedig 3 ezer háztartásban nincs áram. Szombaton a szélsőséges időjárás miatt félmillióan voltak villanyáram nélkül.

Beata Szydlo kormányfő kedd délelőtt az illetékes miniszterekkel áttekintette a viharok sújtotta vajdaságokban a helyzetet. Az ezt követő sajtóértekezleten elmondta: péntek este óta intenzív munkát folytatnak, ennek elsőrendű célja az emberek életének, egészségének biztosítása volt, jelenleg az anyagi károkat kezelik.

Mint beszámolt, a károk eltávolításába a hadsereg is bekapcsolódik ott, ahol ezt az önkormányzat kéri. Az áramellátás visszaállításához pedig azok a cégek is hozzájárulnak, amelyek helyileg nem illetékesek ugyan, de szabad kapacitással rendelkeznek - közölte Szydlo, bejelentve azt is, hogy kedd délután ellátogat a Pomerániai vajdaságba.

A lengyel állami erdészet hétfő este közölte: a viharok 38 ezer hektárnyi területen mintegy 7,7 millió köbméter fát tettek tönkre. Az érintett erdőkbe tilos belépni, szerdán várhatóan egyes erdőket katasztrófa sújtotta területnek nyilvánítanak. Az erdők rendezése, a kidőlt fák eltávolítása, új fák ültetése feltehetőleg 2019-ig tart. Konrad Tomaszewski, a lengyel állami erdészet főigazgatója szerint a vállalat fennállása óta a legnagyobb természeti katasztrófával néz szembe.

A lengyel tűzoltóság országos parancsnoksága kedd délután közölte: múlt csütörtöktől 20 600 alkalommal kellett beavatkozni a viharkárok miatt, a közutakat eltorlaszoló fák eltávolításában, a megrongált épületek biztosításában mintegy 70 ezer tűzoltó vett részt, 12-en közülük megsérültek.

A viharok következtében az elmúlt napokban Lengyelországban összesen 6 ember meghalt, mintegy 50-en megsérültek. A halálos áldozatok között vannak egy erdei cserkésztábor résztvevői is, egy 13 és egy 14 éves lány.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×