Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Elengedték a Berlinben terrorgyanú miatt őrizetbe vett embereket

Szabadlábra helyezték azt a három férfit, akit terrorgyanú miatt őrizetbe vettek csütörtökön Berlinben.

A német fővárosban csütörtökön több helyszínen razziát tartottak, amelynek során őrizetbe vettek egy tunéziai és egy szíriai férfit, aki a hatóságok gyanúja szerint az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet befolyása alá került, és kitervelt egy Dortmunban végrehajtandó támadást - írta pénteken a BZ című berlini lap online kiadásában.

Az üggyel összefüggésben csütörtökön házkutatást tartottak két menedékkérőket befogadó állomás egy-egy szobájában is, és őrizetbe vettek egy tunéziai férfit.

Pénteken mindhárom férfit szabadlábra helyezték, mert nem tártak fel megalapozott gyanút alátámasztó adatot. Ugyanakkor továbbra is gyanúsítottként tartják számon őket, és folytatják a nyomozást - mondta a BZ-nek Martin Steltner, a berlini ügyészség szóvivője.

Az eljárás változatlanul súlyos, államellenes bűncselekmény előkészítésének gyanúja miatt zajlik, az eljárás alapját pedig egy merénylet formálódó tervére utaló "konkrét értesülések" képezik - mondta szóvivő. Hozzátette, hogy lefoglaltak több adathordozót, és most ezek tartalmát elemzik.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×