Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Parlamenti határozatot fogadnának el a katalán állam létrehozásáról

Az újonnan megalakult katalán parlament függetlenségi pártjai kedden egy határozati javaslatot nyújtottak be a törvényhozásnak, amelyben kinyilvánítják, hogy elkezdik az önálló köztársaság létrehozásához vezető folyamatot. A spanyol miniszterelnök provokációnak minősítette a lépést.

A szeptember végi választásokon győztes Junts pel Sí (Együtt az igenért) pártömörülés és a Népi Egység (CUP) nevű párt közös, kilenc pontból álló javaslatában egyebek mellett rögzíti, hogy nem veti alá magát az állami intézmények döntéseinek, különösképp a spanyol Alkotmánybíróság állásfoglalásainak.

A pártok kinyilvánítják egy állampolgári részvételen alapuló alkotmányozó folyamat megkezdését, amely a jövőbeli katalán alkotmány alapja lesz, valamint kifejezik szándékukat, hogy tárgyalást kezdeményezzenek a többi parlamenti párttal, a spanyol állammal, az Európai Unióval és az egész nemzetközi közösséggel.

"Két parlamenti csoport, amely együtt sem szerezte meg a szavazatok többségét a legutóbbi parlamenti választásokon Katalóniában, benyújtott egy határozati javaslatot, amely ellentétes az alkotmánnyal, a törvényekkel, a katalánok többségének érzéseivel és minden spanyol demokratikus akaratával" - reagált a függetlenségi pártok javaslatára a spanyol miniszterelnök.

Mariano Rajoy szerint ez azoknak a provokációja, akik azért szegik meg a törvényt, mert az nem az ő oldalukon áll. "A kormány garantálja és garantálni fogja, hogy a céljaik nem fognak sikerülni" - jegyezte meg, hozzátéve, hogy ennek érdekében minden, az alkotmány és a törvények által biztosított jogi eszközt fel fognak használni, amennyiben a katalán parlament megszavazza a javaslatot.

A határozattervezet a következő két hétben kerülhet napirendre a katalán parlamentben.

A függetlenségi pártoknak a 135 fős katalán törvényhozásban együtt 72 képviselői helyük, vagyis abszolút többségben vannak. A választásokon külön indultak, a Junts pel Sí 62 képviselői helyet nyert a szavazatok 39,6 százalékával, a CUP 10 mandátumot kapott a voksok 8,2 százalékának megszerzésével.

A választásokat követően a függetlenségi pártok eltérően értékelték az eredményeket: a Junts pel Sí szerint a győzelmük elegendő ahhoz, hogy megvalósítsák fő választási ígéretüket, miszerint 18 hónapon belül egyoldalúan elszakadnak Spanyolországtól és létrejön az önálló katalán köztársaság. A CUP vezetői viszont arról beszéltek, hogy mivel nem szerezték meg a szavazatok több mint 50 százalékát, így ehhez nincs meg a kellő felhatalmazásuk.

A két párt három hete tárgyal egymással a lehetséges együttműködésről, a most benyújtott határozati javaslat elfogadásához a CUP ragaszkodott még azelőtt, hogy az új katalán kormány összetételéről egyeztetnének. Már többször hangsúlyozták, hogy nem támogatják Artur Mas jelenlegi katalán elnök újraválasztását, aki a Junts pel Sí jelöltje.

A katalán parlament november 9-én szavaz először Katalónia elnökének személyéről, és legkésőbb jövő január 9-ig kell megválasztania az új vezetőt. Ha ez nem sikerül, új választásokat kell kiírni Katalóniában.

A spanyol kormány többször hangsúlyozta, hogy az ország törvényeinek értelmében Katalónia nem nyilváníthatja ki egyoldalúan elszakadását Spanyolországtól.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×