Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
324.84
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Szakértő: hónapokkal ezelőtt kellett volna megtartani a csúcsot

Akár már hónapokkal ezelőtt meg kellett volna tartani a nyugat-balkáni migráció által érintett országok vasárnapi csúcstalálkozóját, korábban kellett volna reagálnia az Európai Uniónak és a régió országainak - mondta Angyal Ágnes, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

A kutató szerint nem hozott nagy áttörést a vasárnapi csúcs, ugyanakkor az, hogy létrejött, mindenképpen nagyon fontos. Megjegyezte: úgy véli azonban, hogy akár már hónapokkal korábban össze kellett volna hívni ezt a találkozót, mert az EU-nak és a régió országainak korábban kellett volna reagálniuk arra, amit az elmúlt hetekben, hónapokban Szerbiában, Horvátországban és Szlovéniában a határoknál láthattunk.

Angyal Ágnes a vasárnap elfogadott 17 pontos intézkedéscsomag végrehajtásával kapcsolatban azt mondta, egyes pontoknál vannak határidők megszabva, és ezek tarthatóak is, de kérdésesnek nevezte, hogy ezek az intézkedések mennyire fogják kezelni a kialakult helyzetet, azt, hogy a korábbi 4-5 ezer helyett most 8-10 ezren lépik át a határt.

A szakértő jelezte: eddig is ment az országok között a "csiki-csuki játék" a határok megnyitásával és lezárásával, aminek a vége mindig az lett, hogy a nyomás miatt kénytelenek voltak a határokat megnyitni. Egy határ lezárása nem megoldás - jelentette ki.

Arra a kérdésre, lesz-e minderre pénz, azt mondta, a migrációs válság az EU-t ért talán eddigi legnagyobb kihívás, ezt az unió vezetői és tagállamok is elismerték. Úgy vélte, ha valamire, akkor erre kell, hogy legyen pénz.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×