eur:
392.67
usd:
367.53
bux:
66315.62
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Iohannis: Románia nem tranzitországa és nem is célállomása a menekülteknek

Románia nem tranzitországa és nem is célállomása a menekülteknek - jelentette ki hétfőn Klaus Iohannis román államelnök.

Iohannis egy bukaresti sajtótájékoztatón számolt be a vasárnapi migrációs csúcsról, amelyet Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke kezdeményezett a nyugat-balkáni migráció által érintett országok vezetőinek részvételével.

Románia azért vett részt meghívottként ezen a megbeszélésen, mert a szervezők úgy gondolták, jó, ha képviselve van, tekintettel arra, hogy közel van a menekültek útvonalához - mondta az elnök.

Elmondta: azt javasolta, hogy Görögország nagyobb támogatást kapjon, legyen jobb az együttműködés az Európai Unió és Törökország között, és a migrációs útvonalon lévő nyugat-balkáni államok közötti együttműködés is legyen hatékonyabb.

A politikus kiemelte, hogy a csúcstalálkozón felszólalásában a határőrizeti ügynökségek munkáját méltatta, különösen az Európai Unió határrendészeti ügynökségét, a Frontexét.

Románia Németország után a második legnagyobb hozzájáruló tagállam a Frontex tevékenységéhez - tette hozzá Klaus Iohannis, és jelezte, Bukarest hajlandó növelni az ügynökségnek nyújtott támogatást. Úgy vélte, Románia ezzel részt vesz az uniós tagállamoknak a migránsválság kezelésére irányuló közös erőfeszítésében.

A migránskérdést kiegyensúlyozottan és felelősen kell kezelni, de ehhez olyan tervet kell kidolgozni és alkalmazni, amely a téma valamennyi részletét figyelembe veszi - jelentette ki.

Címlapról ajánljuk

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
Mire számíthatunk a tőzsdéken?

Mire számíthatunk a tőzsdéken?

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. Ami a mai tőzsdei kilátásokat illeti, az előzetes adatok alapján leginkább az optimizmus jellemezheti majd a délelőtti kereskedést, emelkedés jöhet a kontinens vezető tőzsdéin.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×