Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Áder köszönetet mondott a bajor kormányfőnek az '56-os magyarok támogatásáért

Áder János köztársasági elnök pénteken Münchenben köszönetet mondott Horst Seehofer bajor miniszterelnöknek az '56-os magyarok támogatásáért.

Az államfő és a bajor miniszterelnök négyszemközti megbeszélése és az azt követő munkaebéd után a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóigazgatója, Altorjai Anita magyar újságíróknak elmondta: Áder János hangsúlyozta, hogy Magyarország soha nem felejti el azt a segítséget, amelyet Bajorország nyújtott "oly sok honfitársunknak 1956-ban".

A köztársasági elnök felidézte a Bajorországban megalakult Magyar Máltai Szeretszolgálatnak a rendszerváltás idején nyújtott támogatását is, a bajor kormányfő pedig kiemelte, hogy a németek soha nem felejtik el a két Németország egyesüléséhez nyújtott magyar segítséget.

A megbeszélésen szó volt aktuális kérdésekről, így a migráció problémájáról és hosszú távú kihívásairól is. Horst Seehofer rámutatott, hogy az utóbbi 6 hétben 340 ezer migráns érkezett, ami óriási kihívás a tartománynak. Hangsúlyozta: mielőbb megoldást kell találni, mert Bajorországot rendkívül érzékenyen érinti a migránskérdés.

Áder János kétnapos müncheni látogatásának második napján megkoszorúzta a bajor fővárosban működő Magyar Katolikus Misszió 1956-os emléktábláját, és felkereste a legnagyobb müncheni egyetem, a Ludwig Maximilians Universität (LMU) finnugor intézetét, ahol magyar nyelvet és nyelvtörténetet tanuló diákokkal és az intézet vezetőivel beszélgetett.

A köztársasági elnök pénteken ellátogatott a BMW müncheni központjába is, ahol az autógyár európai régióért felelős alelnöke, Nicolas Peter és vezető fejlesztők egyebek mellett a társaság elektromobilitási projektjeit mutatták be.

Az államfő kétnapos bajorországi látogatásának első napján is téma volt a környezetbarát közlekedés: csütörtökön Áder János a müncheni műszaki egyetem (TUM) elektromobilitási kutatásairól, fejlesztéseiről tájékozódott.

A köztársasági elnök csütörtök este ünnepi beszédet mondott a müncheni főkonzulátus 1956-os megemlékezésén, ahol azt hangsúlyozta: a magyarok 1956-ban olyan életre vágytak, amelyben "a munkának értelme és eredménye, az egyénnek joga és szabadsága, a nemzetnek pedig másokkal egyenrangú, független jövője van", és még a romok alól is azt üzenték a világnak, hogy van erre remény.

Ez a remény "történelemformáló erővé vált, amely Európa újraegyesítése előtt is megnyitotta az utat", és visszaigazolta azt a szintén történelemformáló szolidaritást, amelyet Bajorország tanúsított a szovjet megszállás és a kádári ellenforradalom elől politikai menekültként emigrációba kényszerült magyarok iránt - mondta Áder János.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×